Fotó: RMDSZ
Háromesélyes, hogy megszavazza-e a kétkamarás bukaresti parlament hétfői együttes ülésén a Ludovic Orban liberális pártelnök által javasolt új kormányt. A megbízott miniszterelnök optimista, szerinte meglesz a kvórumhoz és a kormányalakításhoz szükséges létszám.
2019. november 04., 12:222019. november 04., 12:22
2019. november 04., 12:242019. november 04., 12:24
A kabinet beiktatásához 233 támogató szavazatra van szükség, emellett a két ház együttes ülése is csak a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – a jelenlétében határozatképes. Már a múlt héten az körvonalazódott, hogy határozatképtelen lesz a törvényhozás ülése, mivel a Szociáldemokrata Párton (PSD) kívül a Victor Ponta vezette Pro Románia törvényhozói is közölték, hogy nem lesznek jelen a voksoláson.
Victor Ponta volt kormányfő a hétvégén bejelentette: feltételekhez köti pártjának a Ludovic Orban nevével fémjelzett kabinet megszavazásáról szóló parlamenti ülésen való részvételét. A főleg egykori szociáldemokrata párti honatyákból verbuvált Pro Románia vezetője közölte, alakulata nem fogja támogatni a PNL-kormányt, hajlandó viszont biztosítani a kvórumot a törvényhozás ülésén, de kizárólag akkor, ha Orban mást javasol a szakbizottságokban leszavazott miniszterjelöltek helyett. (A meghallgatásokon Ion Ștefannak a fejlesztési, Violeta Alexandrunak a munkaügyi és Florin Cîțunak a pénzügyi tárca élére történő kinevezését utasították el). „Ludovic Orban úr hétfőn 14 óráig megteheti, hogy a jóérzésnek megfelelően mást javasol eme minisztériumok élére” – nyilatkozta Ponta. Aki korábban azt is bejelentette: támogatja, hogy – két sikertelen kormányalakítási kísérlet után – az államfő feloszlassa a jelenlegi parlamentet, és előre hozott parlamenti választásokat írjon ki.
Hétfőre azonban újabb fordulatot vett a kormányalakítás ügye, kiderült ugyanis, hogy Victor Pontát a saját emberei készülnek elárulni. Bukaresti sajtóértesülések szerint Daniel Constantin és Sorin Cîmpeanu, a Pro Románia két alapítója, valamint a párt további hat honatyája arra készül, hogy részt vesz a bizalmi szavazáson, sőt támogatni is fogja az Orban-kormány beiktatását. Az információk közzététele után Ponta a közösségi oldalán posztolt bejegyzésében élesen kitámadta pártja egy másik vezetőjét, Mihai Tudose volt szociáldemokrata miniszterelnököt, akit árulónak és hazugnak nevezett. A Pro Románia elnöke szemére vetette Tudosénak, hogy a bizalmatlansági indítvány parlamenti megvitatása előtt egy időben folytatott tárgyalásokat a PSD-vel és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL). Ponta állítása szerint Tudose akkor is hazudott párttársainak, amikor azt ígérte: nem fogja átvenni európai parlamenti mandátumát, csak az alakulat jobb választási szereplése érdekében szerepel befutóhelyen.
Tudose a G4Media hírportálnak nyilatkozva cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatott a PSD-vel és a PNL-lel, egyúttal felelőtlennek nevezte Pontának a kormányalakítás során tanúsított álláspontját. „Nem árultam el senkit, nem hazudtam senkinek. Ha valaki felelősségteljesen politizált volna, akkor a Dăncilă-kormány bukásán kívül az új kormány létrehozásáról is tárgyal. Hiszen mihez kezdünk az országgal a kormány megbuktatása után? Nem lehetünk annyira felelőtlenek, hogy kormányzás nélkül hagyjuk az országot. Valaki felelőtlenül beleugrott egy kalandba, anélkül, hogy megoldásai lettek volna a kialakult helyzetre” – nyilatkozta Tudose.
Nem csoda, hogy ennek nyomán a kormányalakítással megbízott Ludovic Orban optimista, szerinte meglesz a kvórumhoz és a kormányalakításhoz szükséges létszám. A PNL elnöke közölte: az új kormányt nyíltan támogató frakcióktól csak 225 voksra számíthat ugyan, viszont további tizenegy honatyától ígéretet kapott arra, hogy részt vesznek a bizalmi szavazásról tartandó ülésen. Miközben a PSD és a Pro Romania együtt többséggel rendelkezik, maga Viorica Dăncilă megbuktatott miniszterelnök sem zárja ki, hogy az általa vezetett szociáldemokrata alakulat soraiból is lehetnek olyanok, akik részt vesznek a bizalmi szavazáson.
„Mi nem jelenünk meg az ülésen. Természetesen vannak árulók is, nekik azonban másnaptól nem lesz keresnivalójuk a PSD-ben” – szögezte le a hétvégén Dăncilă, minden bizonnyal arra utalva, hogy Cristina Burciu Kolozs megyei képviselő bejelentette: megszavazza az Orban-kormány megalakítását. Egyébként amennyiben a parlament határozatképtelennek bizonyulna, egy újabb bizalmi szavazást valószínűleg már csak a november 10-i elnökválasztás után fog kiírni a házbizottság szociáldemokrata többsége.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
szóljon hozzá!