Fotó: Oneofus.eu
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke jogértelmező döntésként értékelte a Krónikának az Európai Unió bírósága ítéletét, amely egy román és egy amerikai állampolgárságú férfi Belgiumban kötött házassága kapcsán kimondta: a házastárs kifejezés nemileg semleges, így nem korlátozható az azonos nemű házastárs tartózkodási joga egy uniós tagállamban.
2018. június 05., 23:412018. június 05., 23:41
A Romániában zajló perben a CNCD is képviseltette magát, Asztalos Csaba, a testület elnöke már egy 2016-os tárgyaláson az azonos neműek házassághoz való joga mellett foglalt állást. Az EU bíróságának keddi döntését követően a Krónikának elmondta: jogértelmező döntésről van szó, amely nem csupán Romániára, hanem az EU valamennyi tagállamára érvényes.
Véleményem szerint ez azt jelenti, hogy ezt az értelmezést kell alkalmazni a többi jogkör, a munkához, bizonyos szolgáltatásokhoz és szociális segélyekhez való hozzáférés joga esetében is” – jelentette ki lapunk kérdésére Asztalos.
Amint arról beszámoltunk,
– döntött keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága abban az ügyben, amelyben Relu Adrian Coman román állampolgár, valamint az amerikai állampolgárságú Robert Clabourn Hamilton érintett.
Romániának el kell ismernie az azonos nemű személyek között külföldön kötött házasságot – mondta ki kedden kihirdetett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága egy román–amerikai pár ügyében.
A két férfi 2010-ben kötött házasságot Belgiumban, a román hatóságok azonban a hatályos törvények értelmében ezt nem ismerték el, ezért nem biztosítottak három hónapnál hosszabb időtartamra szóló tartózkodási engedélyt az amerikai férfinak. Az ítélet értelmében a „házastárs” kifejezés az EU területén való tartózkodásra vonatkozó uniós előírások értelmében az azonos nemű házastársakra is kiterjed.
Az amerikai állampolgárságú Robert Clabourn Hamilton, valamint Relu Adrian Coman 2010-ben kötött házasságot Belgiumban
Fotó: Pinknews.co.uk
A bíróság pontosítja mindazonáltal, hogy a személyi állapot, amelynek körébe a házasságra vonatkozó szabályok tartoznak, a tagállamok hatáskörébe tartozó terület, és az uniós jog nem sérti e hatáskört, a tagállamok szabadságot élveznek tehát a tekintetben, hogy rendelkeznek-e, vagy sem azonos nemű személyek házasságáról.
Rámutatnak ugyanakkor: valamely tagállam azon kötelezettsége, hogy elismerje – kizárólag valamely, nem uniós állambeli állampolgár származékos tartózkodási jogának biztosítása szempontjából – az olyan, azonos nemű személyek közötti házasságot, amelyet egy másik tagállamban, annak jogával összhangban kötöttek, nem sérti ezen első tagállamban a házasság intézményét. A szabad mozgás elismerésére vonatkozó jog nem foglal magában olyan kötelezettséget egy tagállam számára, hogy az nemzeti jogában rendelkezzen az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről.
A két, egyaránt 44 éves férfi Brüsszelben kötött házasságot, mivel a belga törvények lehetővé teszik, hogy két, azonos nemű személy összeházasodjon. A román polgári törvénykönyv 227. cikkelye ugyanakkor megtiltja, hogy Románia területén elismerjék a más országban homoszexuálisok között köttetett házasságot még abban az esetben is, ha családegyesítésről van szó. A két férfi öt évvel ezelőtt perelte be a román államot, házasságuk elismerését kérve, majd az ügy a homoszexuálisok jogaiért küzdő ACCEPT Egyesület beadványa nyomán jutott el az alkotmánybíróságra.
Asztalos Csaba szerint érdekes helyzet alakult ki, hiszen Romániában nem ismerik el és nem is védik az azonos nemű párokat
Fotó: Facebook/ARDOR
Mint ismeretes, a szervezet azt szeretné, ha az alkotmányban egyértelműen leszögeznék: család csakis egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre. „Megszervezhetik a referendumot, én sem ellenzem, de annak jogilag úgysem lenne semmilyen hatása. 2016-ban ugyanis az alkotmánybíróság az 585-ös számú határozatában kimondta, hogy a család fogalma sokkal tágabb, mint amit módosítani akarnak a 48-as cikkelyben, amely jelenleg házastársakról beszél. Ugyanis a családi és a magánélethez való jogot a 26-os cikkely szabályozza. Az alkotmány értelmében jelenleg is csak egy férfi és egy nő között lehetséges a házasság, tehát maga az alkotmánymódosítás jogilag nem hoz semmi újat” – emelte ki a CNCD elnöke.
Hozzátette:
„Véleményem szerint előbb-utóbb alternatív elismerést és jogvédelmet kell biztosítani az azonos nemű pároknak, ez a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményén keresztül lehetséges. Mi javasoltunk egy törvénytervezetet, amelyben minimum standardot ajánlottunk, tehát például az örökbefogadást nem ismertük el” – emlékeztetett Asztalos Csaba.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
1 hozzászólás