Fotó: Ccr.ro
Alkotmánybírósághoz fordul a kormány annak tisztázására, jogában áll-e az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynak (DNA) nyomozást folytatni a kormányhatározatok elfogadásának körülményeit illetően – jelentette be csütörtökön Tudorel Toader igazságügy-miniszter.
2017. szeptember 28., 17:002017. szeptember 28., 17:00
A lépés apropója az hogy a DNA múlt pénteken bűnvádi eljárást indított Sevil Shhaideh régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes ellen, illetve kérte a képviselőház jóváhagyását a Rovana Plumb európai forrásokért felelős tárca nélküli miniszter ellen egy horgászparadicsom államiból megyei közgyűlési kezelésbe adásáról szóló kormányhatározat ügyében.
Toader rámutatott: a büntető törvénykönyv módosításáról szóló tervezet kapcsán az alkotmánybíróság már kimondta, hogy a DNA nem vizsgálhatja egy törvény vagy egy sürgősségi kormányrendelet időszerűségét, illetve az elfogadásának körülményeit. Most annak a megállapítását kérik, hogy
Toader elmondta: a kereset szövegét az igazságügyi tárca várhatóan hétfőre dolgozza ki, a továbbiakban pedig Mihai Tudose miniszterelnök döntésén múlik, mikor küldik meg az alkotmánybíróságnak.
Mint arról beszámoltunk, a DNA hivatali visszaéléssel gyanúsítja Sevil Shhaidehet, valamint Rovana Plumbot. A DNA közölte: Shhaidehet a Belina nevű Duna-szigetre is kiterjedő horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatása ügyében gyanúsítják hivatali visszaéléssel. A vádhatóság szerint 2013-ban Shhaideh regionális fejlesztési államtitkárként dolgozta ki annak a kormányhatározatnak az indoklását, amellyel a Ponta-kormány a vízügyi hatóságtól a Teleorman megyei önkormányzat kezelésébe adta a 45 hektáros területet, amelynek a román sajtó szerint rendszeres vendége volt a szenvedélyes horgászként ismert Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, Teleorman megye volt önkormányzati elnöke.
A vádhatóság szerint a Duna árterületén fekvő ingatlan átadása az alkotmány, négy törvény és egy sürgősségi kormányrendelet megsértésével történt, egy ilyen döntéshez pedig törvényre, és nem kormányhatározatra lett volna szükség, amire állítólag a pénzügyminisztérium és igazságügyi minisztérium figyelmeztette is a jogszabály kezdeményezőjét.
Johannis–Tăriceanu-csörte
Vita robbant ki csütörtökön Klaus Johannis államfő és Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke között, miután utóbbi azzal vádolta meg az elnököt, hogy a kormány bukását szeretné, hogy a helyét egy szakértői kabinet vegye át. Tăriceanu annak kapcsán, hogy az elnök kedden bírálta a kormánypártokat, amiért nem váltják le a a korrupcióval gyanúsított Sevil Shhaidehet és Rovana Plumbot, úgy vélte: az államfő nem hajlandó észrevenni az igazságügyi rendszer visszaéléseit, és egy „korrupt hatalmi rendszert” támogat. Az államfő szóvivőjén keresztül jelezte: fenntartja álláspontját, Tăriceanut pedig azzal vádolta meg, hogy valótlanságokat állít.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
szóljon hozzá!