Fotó: Román Határrendészet
Áthúzta a románok húsvéti utazási számításait a koronavírus-fertőzések ütemének csökkenése, ugyanis Bukarest járványügyi szempontból magas kockázatú sárga zónába sorolta az érintett országok többségét, így mind a hazalátogató vendégmunkásoknak, mind a hosszú hétvégét a bolgár vagy görög tengerparton töltő turistáknak azzal kell számolniuk, hogy belépéskor karanténba küldik őket – mutatott rá a Digi 24 hírtelevízió csütörtökön.
2021. április 22., 23:082021. április 22., 23:08
2021. április 22., 23:162021. április 22., 23:16
A kéthetes elszigetelés alól azok a sárga zónából érkezők mentesülnek, akik 48 óránál frissebb negatív PCR-tesztet mutatnak fel, vagy igazolni tudják, hogy – a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapva vagy a betegségen az utóbbi három hónapban átesve – immunitást szereztek. Az ortodox vallásúak – Románia lakosságának több mint 85 százaléka – idén május 2-án ünneplik Jézus feltámadását. A négynapos ünnepre hagyományosan sok, külföldön dolgozó román vendégmunkás látogat haza, illetve ilyenkor a románok előszeretettel kirándulnak a húsvétot szintén most ünneplő balkáni országokba.
Az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb adatai alapján csütörtökön frissítette a koronavírus-járvány szempontjából magas kockázati besorolású országok listáját – közölte az MTI. Mivel Romániában az utóbbi hónapban felére (2,75 ezrelékre) csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzötteknek a lakossághoz viszonyított kéthetes aránya, csütörtökön egy sor újabb ország – köztük Németország, az Egyesült Államok, Kanada, Görögország és Svájc – került sárga zónába.
Márciusban a görög turisztikai miniszter Bukarestbe látogatott, hogy bejelentse: országa már április közepétől megnyitja határait az Európai Unióból érkező turisták előtt, a román turisztikai irodáknál pedig meg is nőtt az érdeklődés a görög húsvéti vakáció iránt. Görögország is Romániához hasonló feltételekkel biztosítja a karanténmentességet, de azzal, hogy most Bukarest sárga zónába sorolta, legalábbis megdrágult azoknak a román turistáknak a vakációja, akiknek a görög határon csak negatív ellenanyagtesztet, hazatéréskor viszont egy – újabb és jóval drágább – negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk a karantén elkerüléséhez.
A járványügyi kockázatot jelentő országok listája a következő: Uruguay, Bermuda, Curaçao, Ciprus, Törökország, Bahrein, Svédország, Puerto Rico, Andorra, San Marino, Franciaország, Horvátország, Argentína, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Észak-Macedónia, Aruba, Észtország, Hollandia, Szlovénia, Seychelle-szigetek, Bosznia és Hercegovina, Chile, Litvánia, Jordánia, Montenegró, Bulgária, Zöld-foki szigetek, Kuvait, Cseh Köztársaság, Katar, Libanon, Brazília, Ukrajna, Koszovó, Belgium, Paraguay, Luxemburg, Kolumbia, Örményország, Ausztria, Lettország, Görögország, Mongólia, Irán, Liechtenstein, Peru, Olaszország, Omán, Maldív-szigetek, Németország, Kanada, Svájc, Bonaire, Saint Eustatius és Saba, Grúzia, Azerbajdzsán, Amerikai Egyesült Államok, Costa Rica, Dél-Afrika.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
szóljon hozzá!