A romániai iskolák bő egyharmadában nincs benti mosdó, 100 millió eurós hitelből javítanának a helyzeten

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A romániai iskolák több mint egyharmadában nincs benti mosdó, és nem rendelkeznek a  közegészségügyi hatóság engedélyével – derül ki egy, a pénteki kormányülés napirendjén szereplő memorandumból.

Krónika

2020. december 05., 07:412020. december 05., 07:41

Az Edupedu.ro oktatási szakportál által idézett elemzés  az oktatási minisztérium statisztikái alapján készült, és a kormány elé elfogadás céljából beterjesztett dokumentumban az intézmény kéri a tanügyi infrastruktúra állapotának javítását. Azt javasolják, hogy erre a célra a kormány vegyen fel egy 100 millió eurós hitelt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD).

korábban írtuk

Az oktatási miniszter szerint már „csak” háromszáz udvari illemhellyel működő iskola van Romániában
Az oktatási miniszter szerint már „csak” háromszáz udvari illemhellyel működő iskola van Romániában

A 2017-ben jegyzett 2300-ról idénre 300-ra csökkent azoknak az iskoláknak a száma, amelyeknél az épületen kívül van a mellékhelyiség – mondta szombaton Daniel Breaz ügyvivő oktatási miniszter.


A hivatalos adatok szerint 2020 decemberében 17 656 oktatási intézmény van az országban.

Ezek közül 12 712 nincs felújítva, 4414-ben kályhával fűtenek, 5826 iskolának nincs közegészségügyi engedélye, 3884-nek nincs megfelelő vízforrása, 6180-ban nincs benti mosdó, 12 359 nem közelíthető meg fogyatékkal élő személyek által, 15 007 intézményben pedig nincs a mozgáskorlátozott személyek számára kialakított mosdó.

korábban írtuk

Eurostat: a benti vécé nélküli lakások aránya Romániában tízszerese az EU-s átlagnak
Eurostat: a benti vécé nélküli lakások aránya Romániában tízszerese az EU-s átlagnak

Romániában van a legtöbb olyan lakás, amelyben nincs bent vécé az Európai Unió államai közül – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.


Ez azt jelenti, hogy romániai iskolák kevesebb, mint 28 százalékát újították fel, 33 százalékuknak nincs engedélye a közegészségügyi hatóságtól, 22 százaléknak nincs megfelelő hozzáférése ivóvízhez, 35 százalékukban pedig nincs benti vécé.

Eközben a tanintézetek 70 százaléka nem megközelíthető tolószékben ülők számára, és még rosszabb a helyzet ha azt nézzük, hogy van-e külön mosdó a fogyatékkal élők számára, hiszen a válasz negatív az iskolák 85 százaléka esetében.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vitatja az alkotmánybíróság döntését a vagyonnyilatkozatok felfüggesztéséről

Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vitatja az alkotmánybíróság döntését a vagyonnyilatkozatok felfüggesztéséről
2025. május 29., csütörtök

Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart

Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon.

Sorin Grindeanu: A kormányprogram soha nem a Cotroceni-palotában készül, az államfő csak tájékozódni akart
2025. május 29., csütörtök

Ocnele Mari, a felelőtlen sókitermelés intő példája

Az olténiai Ocnele Mariban 2001 szeptemberében következett be tragédia, amikor beomlott egy sóbánya boltozata, és a felszínen keletkezett kráterben több lakóház is eltűnt. Csak a véletlenen múlt, hogy a katasztrófa nem követelt emberéleteket.

Ocnele Mari, a felelőtlen sókitermelés intő példája
2025. május 29., csütörtök

Oktatási reformokhoz köti az újabb kormányzati szerepvállalást Daniel David

Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat.

Oktatási reformokhoz köti az újabb kormányzati szerepvállalást Daniel David
2025. május 29., csütörtök

Kétszáz településen okozott károkat az áradás: Nicușor Dan a hatóságok gyors beavatkozását sürgeti

Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.

Kétszáz településen okozott károkat az áradás: Nicușor Dan a hatóságok gyors beavatkozását sürgeti
2025. május 29., csütörtök

A PSD vezetője szerint nincs baj azzal, ha inkább ellenzékből támogatnának egy kisebbségi kormányt

Senki sem kényszerítheti a Szociáldemokrata Pártot (PSD) arra, hogy ne szavazzon meg egy kisebbségi kormányt – így reagált a párt ügyvivő elnöke, Soin Grindeanu csütörtökön arra a felvetésre, hogy hajlandóak-e belépni a soron következő kormányba.

A PSD vezetője szerint nincs baj azzal, ha inkább ellenzékből támogatnának egy kisebbségi kormányt
2025. május 29., csütörtök

Viharos idő jön, Erdély, a Partium és a Bánság is érintett

Viharos időjárásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére.

Viharos idő jön, Erdély, a Partium és a Bánság is érintett
2025. május 29., csütörtök

Nicuşor Dan: politikus, nem pedig technokrata miniszterelnökre van szükség

A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.

Nicuşor Dan: politikus, nem pedig technokrata miniszterelnökre van szükség
2025. május 29., csütörtök

A lehetséges koalíció pártjai munkacsoportot hoznak létre a költségvetési hiány csökkentésére

Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.

A lehetséges koalíció pártjai munkacsoportot hoznak létre a költségvetési hiány csökkentésére
2025. május 28., szerda

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt