Bogdan Aurescu román külügyminiszter: „a nemzetközi jog alapján egy állam nem formálhat bármilyen jogot egy másik állam polgáraival szemben”
Fotó: Gov.ro
Heves támadást intézett Bogdan Aurescu román külügyminiszter az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Novák Katalin magyar köztársasági elnök ellen.
2022. május 20., 22:432022. május 20., 22:43
2022. május 20., 23:352022. május 20., 23:35
A bukaresti külügyi tárca pénteken este közleményt bocsátott ki, amelyben éles kifogást emel a magyar államfő által pénteken a közösségi oldalán posztolt bejegyzéssel kapcsolatban. Ebben Novák Katalin – a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel folytatott kolozsvári megbeszélését követően – közölte, hogy köztársasági elnökként kiemelt feladatának tartja az összmagyarság képviseletét, így számámra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él.
A román külügyminisztérium ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet, hogy mivel Magyarország elnökének megállapítása magyar nemzetiségű román állampolgárokra is vonatkozik, „a nemzetközi jog alapján egy állam nem formálhat bármilyen jogot egy másik állam polgáraival szemben”. „Ezen túlmenően a magyar nemzetiségű román állampolgárok identitáshoz (etnikai, kulturális, vallási, nyelvi) fűződő jogai tiszteletben tartásának elemi felelőssége állampolgárság szerinti államként Romániát illeti, Magyarország anyaországként legfeljebb a kulturális kapcsolatok megerősítésében lehet érdekelt” – szerepel a Bogdan Aurescu vezette román külügyi tárca honlapján közzétett állásfoglalásban.
Ebben a minisztérium a Velencei Bizottság által a nemzeti kisebbségek számára az anyaállamok által biztosított kedvezményes bánásmódról 2001-ben elfogadott jelentésre, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának ugyancsak 2001-ben kibocsátott, Szuverenitás, felelősség és nemzeti kisebbségek című nyilatkozatára hivatkozik.
Számára nincs különbség a tekintetben, hogy valaki a határ melyik oldalán él, „a magyar az magyar, s pont” – írta kolozsvári látogatása kapcsán Novák Katalin az erdélyi, határon túli magyarokra utalva.
A kommünikéből kiderül, hogy a román külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára pénteken telefonon felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével, és tolmácsolta a román félnek a magyar köztársasági elnök kifogásolt bejegyzésével kapcsolatos aggályait. „Az ilyen nyilatkozatok nem állnak összhangban az idevágó európai szabványokkal, a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról kötött, 1996. szeptember 16-án Temesváron aláírt szerződés szellemiségével, valamint a 2002. november 19-én Budapesten elfogadott magyar–román stratégiai partnerségi nyilatkozattal, amely szentesítésének idén van a huszadik évfordulója” – közölte a bukaresti külügyminisztérium.
Különben a külügyi állásfoglalás megjegyzi azt is, hogy a román államtitkárral folytatott telefonbeszélgetés során Magyarország bukaresti nagykövete (Zákonyi Botond – szerk. megj.) fontosnak tartotta tisztázni, hogy nem felelnek meg a valóságnak azok a román sajtóban megjelent állítások, miszerint Novák Katalin köztársasági elnök erdélyi magánlátogatása során részt vesz „két magyar nemzetiségű román állampolgár kitüntetési ünnepségén”. Noha a közlemény nem nevezi meg őket, a székelyföldi terrorperben terorrizmus vádjával letöltendő börtönbüntetésre ítélt Beke Istvánról és Szőcs Zoltánról van szó, akiknek pénteken nyújtották át Kézdivásárhelyen a Vasvári Pál-díjat, amelyet még 2019-ben ítélt oda számukra a budapesti székhelyű Vasvári Pál Polgári Egyesület közgyűlése. Novák Katalin erdélyi látogatása apropóján néhány bukaresti sajtóorgánum azon spekulált, hogy a magyar államfő részvételével tarthatják meg a „székely terroristák” kitüntetési ünnepségét az udvarterek városában.
Jó ma itt magyarnak, református kereszténynek lenni, testvérek között lenni, büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, református vagyok, és hogy ennyien együtt lehetünk – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Magyarlapádon.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
3 hozzászólás