A köztünk élő szekusok: Csendes László a Krónika Live-ban

•  Fotó: Krónika Live

Fotó: Krónika Live

Lassan már történelmi messzeségekbe vesznek azok az idők, amikor Romániában a politikai rendőrség diktálta terror határozta meg a mindennapokat.

Krónika

2021. június 08., 11:512021. június 08., 11:51

2021. június 08., 11:522021. június 08., 11:52

A besúgók és szekustisztek hálózatától joggal retteghetett az egyszerű, a gondolkodás „bűnétől” lemondani nem kívánó polgár: nem csak karrierek, hanem életek is derékba törhettek tevékenységük nyomán.

A rendszerváltozást követő évtizedben azonban, bár névleg megszüntették a Szekuritátét, a hálózat tagjai közül csak keveseket ért utol az igazságszolgáltatás, a legtöbben tovább kamatoztathatták a pártállami időkben szerzett előnyeiket.

A helyzetben érdemi változást csak az az 1999-ben elfogadott törvény hozott, amelynek köszönhetően az érintettek kikérhették saját megfigyelési dossziéikat abból a célból is, hogy leleplezzék politikai rendőrségként az egykori Szekuritátét és annak bedolgozóit. a Szekuritáté Irattárát Átvizsgáló Bizottság (CNSAS) ellenőrzi azok előéletét is, akik választott tisztségviselők szeretnének lenni.

Csendes Lászlóval, a CNSAS tagjával a Krónika Live újságírói, Pataky István, Rédai Attila és Szőke László beszélgetnek.

Miért és kinek fontos még ma is az, hogy a közéletet megtisztítsák a volt politikai rendőrség befolyásától? Megtisztulhat-e valaha ettől a társadalom?

Mire számít a CNSAS korábbi elnöke abban a friss ügyben, amelynek során ötven olyan szekustisztnek az ügyiratát adták át a katonai ügyészségnek, akik kiskorúakat szerveztek be, amivel még az akkori törvénykezés szerint is bűncselekményt követtek el?

A Krónika Live kedden 18.30-tól látható a Krónika Facebook-oldalán és a Médiatér Youtube-csatornáján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból

Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Hamarosan hivatalosan jelenteni lehet, ha indokolatlanul magánrendelőbe küldenek az állami kórházból
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról

Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.

Nicușor Dan: Ukrajnának magának kell döntenie sorsáról
2025. augusztus 16., szombat

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter

Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.

A járóbeteg-szakrendelők fejlesztését ígéri az egészségügyi miniszter
2025. augusztus 16., szombat

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly

Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).

Több gyereket hagytak a szülészeteken, mint tavaly
2025. augusztus 16., szombat

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon

Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.

Életét vesztette egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon
2025. augusztus 16., szombat

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.

Tovább nőtt a különleges nyugdíjban részesülők száma
2025. augusztus 15., péntek

Nicușor Dan nem túl bizakodó az orosz–amerikai csúcstalálkozó esélyeivel kapcsolatban

Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.

Nicușor Dan nem túl bizakodó az orosz–amerikai csúcstalálkozó esélyeivel kapcsolatban
2025. augusztus 15., péntek

Saját pártjából is bírálják Bolojant; egyes polgármesterek azzal fenyegetőznek, hogy utcára vonulnak

Nem csak a szociáldemokraták „lázadoznak”, több nemzeti liberális párti (PSD) polgármester is felháborodásának adott hangzott a párt belső csoportjaiban Ilie Bolojan miniszterelnök tervei miatt.

Saját pártjából is bírálják Bolojant; egyes polgármesterek azzal fenyegetőznek, hogy utcára vonulnak
2025. augusztus 15., péntek

Még nem késő elutazni nyaralni – Mutatjuk, milyen időjárásra számíthat szeptember közepéig

2025. augusztus 18. és szeptember 15. között az átlagos hőmérséklet megközelíti az időszakra jellemző normál értékeket az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Még nem késő elutazni nyaralni – Mutatjuk, milyen időjárásra számíthat szeptember közepéig
2025. augusztus 15., péntek

Még hogy nincs pénz! A haderőfejlesztést nem érintik a megszorítások

A haderőfejlesztésre szánt forrásokat nem érintik a megszorítások – jelentette ki pénteken egy konstancai sajtóeseményen a román védelmi miniszter.

Még hogy nincs pénz! A haderőfejlesztést nem érintik a megszorítások