Feloldják az egykori kommunista titkosszolgálat, a hírhedt Securitate azon dokumentumainak titkosítását, amelyeket a védelmi minisztérium kezelt – erről döntött pénteki ülésén a bukaresti kormány.
2023. október 21., 20:402023. október 21., 20:40
A kabinet az 1956 és 1989 között kiadott dokumentumokban szereplő információk titkosításának feloldásáról fogadott el határozatot. Így az állambiztonsági tárcához tartozó és a védelmi minisztérium által kezelt archívumalapot
– közölte a kormányszóvivő.
„A mai napon a kormány döntése értelmében befejeződik az 1956 és 1989 között kiállított utolsó dokumentumok, az állambiztonsági hivatal struktúrái által kiállított dokumentumok titkosításának feloldása” – mondta Mihai Constantin kormányszóvivő a pénteki kormányülés végén.
Hozzátette, hogy
A kormányhatározat szerint jóváhagyják „az 1956-1989 közötti időszakban a védelmi minisztérium irányítása alá tartozó Állambiztonsági Főosztály struktúrái által kiállított, a jelen határozat szerves részét képező mellékletben felsorolt, államtitoknak minősített információk titkosításának feloldását, mivel azok nyilvánosságra hozatala már nem sértheti a nemzetbiztonságot, az ország védelmét, a közrendet vagy a birtokukban lévő köz- és magánszemélyek érdekeit” – olvasható a dokumentumban.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!