A márciusi próbanépszámlálás szórólapja
Fotó: Pinti Attila
A jövő évi romániai népszámláláson a lakosság 30-35 százaléka várhatóan él majd azzal a lehetőséggel, hogy elektronikusan maga tölti ki az adatfelvételi űrlapot – mondta szerdán Tudorel Andrei, a román Országos Statisztikai Intézet elnöke.
2021. október 20., 20:222021. október 20., 20:22
Az intézményvezető emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt az idei évről a jövő évre halasztott cenzust először fogják úgy megszervezni, hogy a lakosságnak lehetősége lesz online is kitölteni a formanyomtatványokat, a hatóságok pedig szintén először fogják elektronikusan rögzíteni és feldolgozni az adatokat. Kiemelte, hogy néhány országban, ahol nem halasztották el a népszámlálást nagyon magas arányú volt az online adatfelvétel, például Portugáliában 87 százalékot, Szlovéniában 86 százalékot tett ki a kérdőíveket online kitöltők aránya.
Felidézte, hogy eddig Bulgáriában volt a legalacsonyabb (32 százalék) azoknak az aránya, akik éltek ezzel a lehetőséggel, ezért reményét fejezte ki, hogy Románia is eléri legalább a 30-35 százalékos arányt.
A jövő évi népszámlálás március és július között zajlik, a hatóságok becslése szerint az első eredményeket várhatóan 2022 decemberében teszik közzé.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban közölte: a lakosságnak három módja lesz arra, hogy rögzítse adatait: interneten kitöltheti a saját kérdőívét, bemehet a településen az összeíró pontokra vagy hagyományos módon otthonában fogadhatja a számlálóbiztost. A magyar nyelvű összeírás történhet mind a kérdőív online kitöltése, mind a személyes lekérdezés esetében.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!