Fotó: Facebook/Departamentul pentru Situaţii de Urgenţă
Ügyészségi források szerint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) újraindítja azt az időközben megszüntetett büntetőeljárást, amit korábban indított a kedden leégett Ferma Dacilor panzió tűzvédelmi engedélyének hiánya miatt.
2023. december 27., 09:092023. december 27., 09:09
2023. december 27., 10:192023. december 27., 10:19
A tűzesetben a keddi állás szerint hat személy – köztük egy gyerek – életét vesztette, ketten megsérültek és két személyt még kerestek.
Szerdán délelőtt bejelentették, hogy megtalálták a hetedik áldozat, egy gyermek elszenesedett holttestét is. Így még egy személy után kutatnak a romok között.
Kedden a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közölte, hogy a Ferma Dacilor panziónak nem volt tűzvédelmi engedélye. A tájékoztatás szerint az intézmény 2019-ben ellenőrzéseket végzett a vendéglátóipari egységnél, és a felügyelőik hat szabálytalanságot találtak, amelyekre figyelmeztették a létesítményt működtető vállalkozást.
A felügyelőség az Agerpres szerint közölte azt is: az akkori ellenőrzéseken megvizsgált dokumentumokból nem derült ki a panzió megnyitásának időpontja, „ami alapján megállapítható lett volna, hogy a vállalkozásnak kell-e igényelnie tűzvédelmi engedélyt”.
Közben az eddig hat halálos áldozattal járó tűzeset után a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) előzetes jelentést kért a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőségtől a kedden legégett Ferma Dacilor panziónál végzett korábbi ellenőrzéseiről.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának kedd esti közlése szerint a jelentésnek tartalmaznia kell a feltárt hiányosságokat és az esetleges szankciókat, valamint a hiányosságok kiküszöbölésére hozott intézkedéseket. Az IGSU szakemberei alaposan elemezni fogják ezt a dokumentumot – ígérte a Raed Arafat államtitkár vezette főosztály.
A közlemény szerint a „megfelelő intézkedéseket” vonja maga után, ha az elemzések során kiderül, hogy a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség nem az előírások szerint látta el a feladatát.
Két személyt keresnek még a kedden leégett Ferma Dacilor panziónál, ahol eddig hat holttestet találtak meg – közölte a Prahova megyei prefektus. Virgiliu Nanu szerint „minimális az esélye”, hogy élve megtalálják őket.
Magukat banki alkalmazottaknak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet a Román Rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki kedden Brassóban Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A román nép és az ország érdekeinek elárulásával vádolta meg a törvényhozókat Diana Şoşoacă szenátor a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülésen.
Hivatásos katonák toborzásába kezdett a védelmi minisztérium, ezúttal 3800 hivatásos katonát vesznek fel a hadseregbe.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
szóljon hozzá!