A brit uralkodóban bíznak a leginkább a románok, de Putyint ismerik a legtöbben

•  Fotó: Forrás: Facebook

Fotó: Forrás: Facebook

III. Károly brit királyban bíznak a leginkább a romániai polgárok, ugyanakkor Vlagyimir Putyin orosz elnökről hallottak a legtöbben – derül ki egy felmérésből.

Krónika

2024. március 13., 16:492024. március 13., 16:49

Az INSCOP közvélemény-kutató cég által a News.ro hírportál megrendelésére készített felmérés szerint – amelyben arra kérdeztek rá, mennyire ismernek bizonyos külföldi politikusokat, illetve mennyire bíznak bennük –

szinte nincs olyan, aki ne hallott volna az orosz elnökről: a válaszadók 99,5 százaléka mondta azt, hogy hallott róla.

Őt 96,4 százalékkal Donald Trump volt amerikai elnök követi, majd III. Károly következik 93,3 százalékkal. A további sorrend: Joe Biden amerikai elnök (92,1 százalék), Emmanuel Macron francia államfő (89,1), Maia Sandu moldovai elnök (79,3), Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (71,7), Olaf Scholz német kancellár (65,9). Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy mennyire bíznak meg az említett külföldi politikusokban, már egészen más sorrend született.

Az első helyen III. Károly végzett, aki kapcsán a válaszadók 56,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megbízik benne. Mindez nem csoda annak fényében, hogy a brit uralkodó még trónörökös korában több erdélyi ingatlant is vásárolt, és rendszeresen jár Erdélybe.

A második Maia Sandu, akiben 34 százalék bízik, a harmadik pedig Emmanuel Macron, akit a megkérdezettek 32 százaléka tart megbízhatónak. A további sorrend: Joe Biden (27,6 százalék), Olaf Scholz (26,8), Ursula von der Leyen (25,9), Donald Trump (21,5), Vlagyimir Putyin (11,4).

A felmérésben nem szerepel Orbán Viktor magyar miniszterelnök, bár az elmúlt időszakban kiderült, hogy a hagyományos magyar–román ellentét dacára számos román egyetért az általa folytatott politikával.

Joe Bidenben a 45 év felettiek, a felsőfokú végzettségűek, a fehérgallérosok, a városlakók és a közösségi médiafiókkal nem rendelkezők bíznak inkább. Emmanuel Macronban elsősorban a férfiak, a 45 év felettiek, a felsőfokú végzettségűek, a fehérgallérosok és a magasabb jövedelemmel rendelkezők bíznak. Maia Sanduban jórészt a férfiak, a 45 év felettiek, a magasabb végzettségűek, a fehérgallérosok, a nagyvárosi környezetben élők és a magasabb jövedelemmel rendelkezők bíznak.

Olaf Scholzban a férfiak, a 45 év felettiek, a magasabb végzettségűek, a fehérgallérosok, a magasabb jövedelemmel rendelkezők bíznak jobban, mint a lakosság többi része.

III. Károly király különösen a következő csoportok körében élvez nagy bizalmat: férfiak, 45 év felettiek, magasan képzettek, passzív inaktívak, fehérgallérosok, városi lakosok, magasabb jövedelemmel rendelkezők.

Donald Trumpban különösen a férfiak, a 30 év alatti fiatalok és a kékgallérosok, míg Ursula von der Leyenben inkább a felsőfokú végzettségűek, a fehérgallérosok, a magasabb jövedelemmel rendelkezők és a közalkalmazottak bíznak.

Vlagyimir Putyin esetében a válaszok megoszlása (a benne nagyon meg bízók alacsony aránya) nem teszi lehetővé a főbb szociodemográfiai kritériumok szerinti szegmentálást.

A felmérés február 22. és 29. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint