Fotó: Facebook/Cătălin Predoiu
A Május 2 tengerparti üdülőtelepen történt két halálos baleset kapcsán – amit egy szabadon engedett, bedrogozott sofőr okozott – Cătălin Predoiu belügyminiszter elismerte, hogy a rendőrség súlyos emberhiánnyal küszködik.
2023. augusztus 21., 21:462023. augusztus 21., 21:46
2023. augusztus 21., 21:502023. augusztus 21., 21:50
Újságíróknak nyilatkozva, Cătălin Predoiu belügyminiszter szerint az utóbbi években mintegy 35 ezer alkalmazott vált ki a belügyminisztérium kötelékéből. A miniszter gyakorlatilag megerősítette az Europol rendőrségi szakszervezet által korábban hangoztatott állásfoglalást a rendőrség kötelékében tapasztalható egyre nagyobb káderhiánnyal kapcsolatban.
A gondok orvoslására a belügyminiszter több tényezőt is felsorolt: megerősített szakképzés, a belügyis szakmák elismerése, szakmai életpályamodell és megfelelő műszaki felszerelés biztosítása. Cătălin Predoiu szerint a fennálló gondokat egy költségvetési év keretében lehetne orvosolni.
többek között a Konstanca megyei rendőr-főkapitányság vezetőjének leváltását.
A helyi rendőrök szakmai hozzáállását kérdőjelezi meg a 19 éves, kábítószer hatása alatt álló bukaresti sofőr ámokfutása, akit lakossági bejelentésre állítottak le az egyenruhások pár órával a két halálos balesetet követő gázolás előtt, de elengedték. Mint kiderült, nem végeztek rajta drogtesztet, csak alkoholszondával ellenőrizték, így a bedrogozott férfi nyugodtan száguldhatott tovább autójával.
Több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.
Aki katonai, rendőri vagy titkosszolgálati pályára szeretne elszegődni Romániában, sok kínálat között válogathat. Összeállításunkban a fegyveres testületek által meghirdetett állásokat vettük górcső alá.
Bejelentette Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején annak a kampánynak az elindítását, amellyel a cél az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) követelményeinek a teljesítése.
Augusztusban újabb 250 lejt töltenek fel az alapélelmiszerek és meleg étel vásárlására fordítható szociális kártyákra – közölte a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök.
Csak augusztus végén derül ki, kit küld harcba a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) az év végén esedékes államfőválasztáson – ezt maga Marcel Ciolacu pártelnök-kormányfő jelentette be.
A rendkívüli hőség miatt naponta 1000–1500-zal több hívást kapnak a mentőszolgálatok – jelentette ki Raed Arafat.
Romániai élen jár az egy főre jutó kórházi ágyak tekintetében az Európai Unióban, bár ez nem feltétlenül az egészségügyi rendszert dicséri az Eurostat nemrég közzétett adatai szerint.
Az erről szóló sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése óta négy gépkocsivezető kapta vissza a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványát, miután a vérvizsgálat nem igazolta tiltott szer jelenlétét a szervezetében – közölte a rendőrség illetékese.
Többen meghaltak, sokan eszméletlen állapotban kerültek kórházba Romániában, miután hőgutát kaptak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség következtében.
Határozottan cáfolta Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, hogy pártja Klaus Iohannis leköszönő államfőt jelölné miniszterelnöknek.
Benyújtotta lemondását kedden a romániai állami vállalatok teljesítményét felügyelő országos ügynökség (AMEPIP) vezetősége, és új vezetőség kinevezésére kerül majd sor.
Tapasztalataik szerint az emberek többsége nem tudja, mit kell tennie, ha medvével fut össze az erdőben, ezért kisokossal rukkolt elő a Brassó megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont).
szóljon hozzá!