Miron Cozma egykori bányászvezér is a vádlottak között volt
Fotó: Jiuvalley.org
A román legfelsőbb bíróság csütörtökön visszaküldte a katonai ügyészségnek az 1990-es úgynevezett bukaresti bányászjárás aktáját, így a vádhatóságnak elölről kell kezdenie a nyomozást – adta hírül csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
2020. december 10., 19:552020. december 10., 19:55
2020. december 10., 19:582020. december 10., 19:58
Az MTI emlékeztet, az ügyben vádat emeltek többek között Ion Iliescu volt román államfő ellen, akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekménnyel vádoltak. Az elsőfokú hasonló ítéletet tavaly májusban hozta meg szintén a legfelsőbb bíróság, amely most másodfokon ugyanúgy döntött.
Az ügy már előzetes szakaszban elakadt, hiszen 2019 májusában az előzetes elbírálást végző bíró megállapította, hogy törvénytelenül állította össze az ügyészség a vádiratot. Most helybenhagyták az akkori döntést, elutasítva a vádhatóság fellebbezését. A katonai ügyészség 2017 júniusában emelt vádat összesen 14 személy ellen, majd 2018 februárjában kezdődött el az ügy előzetes tárgyalása, így érdemben a bíróság nem tárgyalta a vádiratot.
Az ügyészség Ion Iliescu volt elnököt, Petre Roman volt miniszterelnököt, Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatóját és Miron Cozma bányászvezért azzal vádolta, hogy 1990 júniusában az állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat.
Román elemzők szerint közvetlenül a rendszerváltás után ez volt az az esemény, amely hatalmas kárt okozott Románia külföldi megítélésének, és évtizedekre visszavetette az ország demokratizálódási folyamatát. A jelenleg 90 éves Ion Iliescu 1990 és 1996 között, majd 2000 és 2004 között volt Románia elnöke.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
1 hozzászólás