Látványos veterán autók az Álomautó Múzeumban

Pingpongasztalnyi motorháztető, fotelnyi ülések, malomkeréknyi kormány, krómtól roskadozó hűtőrácsok, sokküllős keréktárcsák, fehér peremes gumik, díszlécek tömkelege és persze az elengedhetetlen hátsó uszonyok – már egyetlen ötvenes évekbeli amerikai autó is munkát ad a szemnek, hát még harminc. Ráadásul a budapesti Álomautó Múzeumban látható hatvan autónak csak a felét teszik ki a rock ’n’ roll korszak hátramaradt tanúi. Az európai szinten egyedi gyűjtemény másik fele valamivel visszafogottabb, 60–70-es évekbeli amerikai cirkálókból, illetve európai veteránritkaságból tevődik össze.

Trópusi állatok, egzotikus autók

A múzeumtulajdonos, Farkasdi Károly 1963 és 1998 között élt Svédországban, ahol húsz éve hozta létre az első Tropicariumát. Ezt 2000-ben követte a budapesti Camponában kialakított egzotikus Tropicarium-Óceanárium. A bevásárlóközpontban kapott először helyet a látványos járműkollekció is, de egy évvel később, 2008-ban sikerült patinásabb helyszínre költözniük. A szintén budafoki Oroszlános udvar épülete valaha a Törley-pincészethez tartozott.

Farkasdi Károly már a hetvenes évek közepén megfertőződött a benzingőzzel: ekkor vette első veterán járművét, egy 1959-es BMW 502-est. Gyűjteményét a jelenleg is Skandináviában élő nagyobbik fiával együtt alapozta meg. „Amikor az időm engedte, a veterán autókkal foglalkoztam, bütykölgettem, felújítottam őket – mesélt a kezdetekről lapunknak a múzeumtulajdonos. – Kezdetben a BMW-k nagy rajongója voltam, előfordult, hogy egyszerre hat 502-es modell is állt a garázsomban”.

Az amerikai autók beszerzéséhez is adott volt a terep, hiszen Skandináviában, és főleg Svédországban óriási az érdeklődés a tengerentúli járművek iránt. „Rengeteg találkozót rendeznek, én a nagyobbak közül Vesteros városába szoktam járni, amelyen tavaly például 13 ezer járművel vettek részt” – mondta az autógyűjtő, akit annak idején annyira feldobtak ezek a találkozók, hogy elkapta az amerikai cirkálók iránti vágy. A gyűjtemény a nyolcvanas években is szépen gyarapodott, majd a svédországi beruházás egy időre visszavetette a bővülést. Az üzlet beindulása után azonban ismét gyűltek a járgányok – az otthoni garázs mellett immár a kolmardeni óceanárium melletti raktárhelyiségbe is.

A budapesti múzeum létrehozásában nagy szerepet játszott, hogy a Tropicarium melletti rendezvényterem közönsége szívesen dobta fel az eseményeket egy-egy látványos veteráncsoda bérlésével. Így a járművek nagy részét elhozták Svédországból, illetve újakat vásároltak melléjük.

Múlt és jövő

Az Álomautó Múzeum hétköznapokon főképp délután látogatott, de hétvégenként napi több százan fedezik fel maguknak a vastag oszlopok között megbújó autócsodákat. A kiállítóterületet rendszámtáblák, autóüléseket mintázó fotelek és poszterek díszítik, a katonás rendben sorakozó autók többségét körbe lehet járni, és néhány különleges installáció is feldobja a hangulatot. Rögtön a bejáratnál egy improvizált fészerben, szalma közt megbúvó roncs mutatja, olykor milyen állapotban találnak rá a restaurátorok a veterán autókra, amelyek aztán némi idő és sok munka után már újkori állapotukban csillognak. De látható rögtönzött szerelőműhely, régi benzinkút és néhány speciális jármű is: egykoron az 1962-es Chevrolet Corvair mentőautó, illetve az ugyanebből az évből származó Plymouth Savoy rendőrautó is napi bevetéseken vett részt az Egyesült Államokban.

Farkasdi Károly szeret megkímélt állapotú, kevés kilométert futott járműveket vásárolni, amihez Svédországban és az Egyesült Államokban is megvan már a kapcsolatrendszere. „Finommechanikai műszerészként nagyon odafigyelek a részletekre, arra, hogy az autók minél inkább eredetiek legyenek. Persze ha nem azok, akkor azzá tesszük őket, amíg meg nem felelnek a veteránautó-minősítéshez szükséges feltételeknek – mondta a budapesti gyűjtő. – De nemcsak emiatt figyelek oda alaposan a restaurálási munkálatokra: muzeális értéknek tartom ezeket a járműveket, és szeretném őket megőrizni az utókornak.” Általában az autó története, műszaki tartalma is számít a vásárláskor. Az 1959-es DeSoto Firedome ülésein például még rajta van az eredeti védőfólia. Emellett az első ülések kihajlíthatóak az ajtó felé, hogy könnyebb legyen a beszállás – mindez ötven évvel ezelőtt.

Farkasdi úr azonban nemcsak az adminisztratív kérdésekkel foglalkozik, igazán jól a múzeum melletti restaurátor-műhelyben érzi magát. „A műszereket, órákat, elektronikai eszközöket általában én javítom, de ha gond van, másba is beszállok a szerelők mellé” – mondta a múzeumtulajdonos, aki személyesen felügyeli valamennyi autó restaurálását. Az alkatrészbeszerzés is az ő feladata, ám mára már eljutottak arra a szintre, hogy számos kiegészítőt (például a hiányzó díszléceket) maguk öntenek ki. A műhelyben megrendelésre is felújítanak autókat, míg az apróbb javításokat a múzeumon belül is elvégzik. Ottjártunkkor éppen egy 1958-as Buick Super Seria típust készítettek fel a szerelők, hiszen az uszonyos sportautóval egy márkatalálkozóra indultak. Farkasdi Károly ugyanis tagja több magyarországi márkaklubnak, illetve az összes amerikai gyártó rajongóit tömörítő szervezetnek is.

Minden eladó

Mindegyik kiállított autó mellett fel van tüntetve az ár is, vagyis valamennyi megvásárolható – általánosságban egy új felsőkategóriás autó áráért. „Mindez lehetőséget biztosít arra, hogy frissítsük a gyűjteményt. Persze nem nagyon, hiszen általában évente 4-5 autót adunk el. Az árak a piaci trendeket tükrözik, jelenleg olyan autók jöttek divatba, amelyeket tíz éve még a mai ár ötödéért lehetett megvenni” – mondta Farkasdi úr, akinek ugyan van néhány nagy kedvence, de a megfelelő árért azoktól is hajlandó megválni. „Nem szívesen adnám oda például az 1959-es Chevrolet Impalát, hiszen akár 2-3 év is eltelik, mire ismét fölbukkan egy a piacon, és meg tudom szerezni. Emiatt néhány autónak igen magas az ára.

Mondhatni: ha valaki hajlandó megfizetni, akkor köteles vagyok odaadni” – tette hozzá Farkasdi Károly. Az általa említett Chevrolet a gyűjtemény jelenlegi legdrágább darabja, tulajdonosa 22 millió forintot (közel 85 ezer eurót) kér érte. A listán egy másik patinás modell, a 19 millióért (mintegy 73 ezer eurós) kínált 1958-as Cadillac Eldorado Biarritz áll a következő helyen. Az egyik legnagyobb ritkaság, az 1974-es Stutz Blackhawk 17 millió forintos (mintegy 65 ezer eurós) ára annak is szól, hogy a 16 év alatt kevesebb mint hatszáz példányban gyártott sorozat első darabját Elvis Presley vásárolta meg.