Bemutatkozott az új Lexus LFA

Fontos lépés a Lexus életében: a Toyota-konszern prémiummárkája bemutatta első vérbeli sportkocsiját, a Ferrari és Porsche számára is jelentős konkurenciát jelentő 560 lóerős LFA típust.

Kiss Csaba

2009. október 28., 10:212009. október 28., 10:21

A Tokiói Autószalonon debütált sportmodell érkezése nem tekinthető meglepetésnek, hiszen az első koncepcióváltozatot még 2005-ben mutatta be a gyártó. Ezt követte 2007-ben egy újabb, a sorozatgyártású verzióhoz már formailag sokkal közelebb álló tanulmány, majd tavaly ugyanennek a kabrióváltozatával jelezte a Lexus, hogy közeleg az igazi premier, idén, a nürburgringi 24 órás futamon pedig már rajthoz állt az LFA két versenyváltozata is.

Így az agresszív, néhány eredeti módon kidolgozott részlettel büszkélkedő forma sem számított igazi újdonságnak, a technológia azonban számos meglepetést szolgáltat. A karosszéria 65 százaléka szénszál-erősítésű műanyagból készült, amely mintegy négyszer merevebb, mint a fennmaradó 35 százalék esetében használt alumínium.

A megoldás eredményeképpen a saját tömeget sikerült 1,4 tonnán tartani, a 4,5 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,22 méter magas jármű tengelyek közötti súlyelosztása pedig közel ideális, 48/52 arányú. Az utasteret teljes egészében kézimunkával alakítják ki, a két sportülést Alcantara-bőr borítja, a pedálok alumíniumból készültek, az egyedi középkonzol pedig egy LCD-kijelzőt is magában foglal.

A motorháztető alatt egy kompakt méretű V10-es erőforrás dolgozik, a Lexus szerint méretei egy V8-as motorral egyeznek meg. Valamennyi egységet teljes egészében egy adott mérnök szerel össze, akinek a neve olvasható is lesz az aggregáton. A 4,8 literes, kettős változó szelepvezérlésű (Dual VVT-i) motort a Yamahával közösen fejlesztett ki a Lexus: legnagyobb teljesítménye 560 lóerő, míg maximális forgatónyomatéka 480 Nm.

Ezt 6800-as percenkénti fordulatszámnál adja le, de a nyomaték 90 százaléka már 3700-as fordulatszámtól a sofőr rendelkezésére áll. A hátsókerék-meghajtású Lexus LFA erőátviteléről hatfokozatú szekvenciális váltó, valamint Torsen-technológiás differenciálmű gondoskodik.

A sebességváltó négy különböző üzemmódot kínál, amelyek által az autó viselkedése a lehető legjobban alkalmazkodik az útviszonyokhoz és a vezetési stílushoz. A sportkocsi álló helyzetből 3,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás sebességre, végsebessége pedig 325 km/óra. Mindehhez a szériagyártmányú autókhoz elérhető egyik legfejlettebb fékrendszer jár: a 20 colos BBS könnyűfém felnik mögött elöl 390, hátul 306 mm átmérőjű karbon-kerámiás féktárcsák dolgoznak, hat-, illetve négydugattyús féknyergekkel.

A Lexus 500 darabot készít majd az új csúcsmodelljéből, amelynek alapára mintegy 370 ezer euró. A megrendeléseket már most felveszik, de az első példányok egy év múlva kerülhetnek tulajdonosaikhoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei