Oroszország válaszintézkedésként kiutasítja a moszkvai román nagykövetség védelmi attaséját és helyettesét – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.
Romániában 250 ezer üresen álló lakást tartanak nyilván a statisztikák. A lakástulajdonosok vagy nem tartózkodnak az országban, vagy hétvégi házakról, nyaralókról van szó, amelyek az év legnagyobb részében lakatlanok.
Új gyárat nyit Romániában egy német vállalat – jelentette be Marcel Ciolacu a kabinet szerdai ülésének elején. A kormányfő szerint az üzemben utasszállító repülőgépekhez fognak alkatrészeket gyártani.
Az Európai Unió tagállamai megszavazták az Európai Bizottságnak az Amerikai Egyesült Államok által kivetett vámokkal szembeni ellenintézkedések bevezetésére vonatkozó javaslatát – tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.
Miközben az Európai Unió lakosságának több mint 83 százaléka 15 percen belül elérhet egy kórházat, Romániában ez koránt sincs így.
Második alkalommal szeretnék megszervezni a Máramaros megyei Misztótfaluban a környékbeli települések magyar közösségeit összefogó Misztótfalusi Kis Miklós Napokat, amelynek ötletgazdáját, Orbán István Dániel református lelkészt kérdeztük.
Otthagyja a Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) Claudiu Târziu. A korábbi szenátor, jelenleg európai parlamenti képviselő szerint George Simion pártelnök diktatórikus módszereket használ.
Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.
Kitettek magukért Erdély rajongói Románia legrangosabb turisztikai megmérettetésén: bár az Év úti célja verseny idei fődíját a Duna-delta vitte el, egy kivétellel minden kategóriában erdélyi célpont, köztük több magyar kötődésű település lett az első.
Alkotmányellenes kizárni a bírói és ügyészi karból a volt hírszerzőket – döntött kedden az alkotmánybíróság.
Románia idén nyáron több száz tanárt és kisgyermekgondozót hoz Indonéziából, akik bölcsődékben és óvodákban fognak dolgozni a gyerekekkel – értesült az Adevărul.ro hírportál egy munkaerő-közvetítő ügynökség vezetőjétől.
A bukaresti kormány által az idei év első három hónapjában felvett hitelek összege 94 milliárd lej volt, ami 16,2 milliárd lejjel haladja meg a 2024 első három hónapjában regisztrált szintet – számolta ki a Profit.ro gazdasági szakportál.
A tavalyi negyedik negyedévben 2023 utolsó három hónapjához mérten a lakásárak 4,9 százalékkal, a bérleti díjak 3,2 százalékkal emelkedtek az Európai Unióban – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint rendkívül fura, hogy egy párt megvonja a politikai támogatást a saját jelöltjétől.
Kína megerősítette szerdán, hogy tárgyal Ukrajnával azon információk ügyében, amelyek szerint Donyec megyében ukrán katonák foglyul ejtettek az orosz erők oldalán harcoló két kínai állampolgárt.
A brassói magán- és jogi személyek a jövő évtől új adót fizethetnek: a polgári védelmi adót – adta hírül a Bună Ziua Brasov helyi portál. A cikk szerint az így befolyó összegeket a polgári védelmi célú óvóhelyek fenntartására fordítanák.
A medvék elriasztják a hegyvidéki üdülőhelyekről a turistákat, akik már táborokba sem merik elengedni a gyerekeiket – jelentette ki szerdán az Agerpresnek a Brassópojánai Turisztikai Munkáltatók Szövetségének elnöke.
A mesterséges intelligencia forradalma nem csupán a Szilícium-völgy privilégiuma. A Szabó Levente és társa által alapított Neural1, NeuralStudio és NeuralBlocks cégek nemcsak Erdély, hanem Románia szintjén is élen járnak az MI-megoldások fejlesztésében.