Quimby: erős kezdés Tusványoson

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

A Tusnádfürdőt övező ősfenyves is berezonált, amikor kedden este, a „nulladik” napon a húrok közé csapott az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – azaz közismertebb nevén Tusványos – koncertszínpadának első fellépője, a dunaújvárosi Quimby.

Balogh Levente

2009. július 15., 16:042009. július 15., 16:04

A magyar alternatív zene egyik legkiválóbb képviselőjének számító banda ilyen korai szerepeltetése meg is hozta az eredményét: bár fél kilenckor, a koncert előtt, még nappali fényben csupán néhány tucatnyian gyülekeztek a színpad előtt, ahogy a koncert egyre fergetegesebbé vált, úgy gyűlt a tömeg is, így aztán fél tíz magasságában már mintegy ezer fiatal csápolt, illetve – ha fejlettebb mozgáskultúrával rendelkezett – szelte határozott karmozdulatokkal a levegőmolekulákat.

Fotó: Zsigmond István

Ha már nyitózenekarként léphettek fel, Kiss Tiborék meg is adták a módját:  mintegy két órán keresztül szóltak az olyan közismert Quimby-nóták, mint a Fekete l’amour, a Káosz amigos, a líraibb lelkületű rajongók pedig Az otthontalanság otthona, vagy a Most múlik pontosan akkordjaira andaloghattak.

Fotó: Zsigmond István

Azonban nem csupán „retró” szólt: felcsendült a legújabb albumról ismert Ajajjaj is, de nem maradhatott ki a nagy közönségkedvenc Autó egy szerpentinen sem, amelyet lelkes ovációval és még lelkesebb pogózással fogadott a közönség.

Fotó: Zsigmond István

Kiss Tibor hozta a formáját, óriási hangulatot varázsolt, akárcsak Varga Líviusz, aki a tőle megszokott hévvel ütötte a kongákat és adta elő a Hoppá című számot. A zenekar a közönség ragaszkodását is meghálálta: kétszer is visszatért ráadást adni, így nyugodtan kijelenthetjük: a tusványosi táborlakók számára igazán jól kezdődött az idei buli. A hangulat szinten tartásáról tegnap este a Knock Out és az Edda gondoskodott, ma este pedig a Tankcsapda várja önfeledt tombolásra a rockereket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei