2009. július 20., 10:042009. július 20., 10:04
„Az időjárás-jelentést például télen azzal kellene kezdeni, hogy Csíkszeredában mínusz 32 fokot mértek, hiszen ott is magyarok fáznak. De sajnos ezt senki nem teszi meg” – fogalmazott a hírügynökség vezetője. Hasonlóképpen vélekedett Pataky István, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese is, aki azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy a konzervatív-jobboldali sajtóorgánumokban mindenképpen nagyobb teret kapnak az elszakított országrészekben élő magyarokról szóló hírek, tudósítások, riportok, mint a baloldali, liberális lapokban, tévécsatornákon.
Sajnálatosnak nevezte azonban, hogy a híradások Románia esetében nagyrészt a székelyföldi történésekre koncentrálnak, miközben többek között Kolozsvár vagy Nagyvárad – ahol szintén számottevő magyar közösség él – nem kap akkora teret. Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fideszes tagja a téma kapcsán azt nehezményezte, hogy a korábban a határon túli magyarságra fokozottan odafigyelő Duna Televízióban is egyre kevesebb az ilyen jellegű műsor, a vezetőség leépítette a határon túli stúdiókat, s a közszolgálati műsorok helyét egyre inkább átveszi a kereskedelmi csatornákra jellemző bulvár. „A nemzeti integráció helyett dezintegrációnak vagyunk szemtanúi” – fogalmazott Szalai, aki azonban abban bízik, hogy jövőre Magyarországon kormányváltás lesz, s ettől helyreállhat az egyensúly.
A magyarországi közszolgálati televíziók, az m1, m2, illetve a Duna Tv helykereséséről, „lezülléséről” értekezett a panelben Balogh Levente is. A Krónika lapszerkesztője előadásában párhuzamot vont a magyarországi és a romániai közszolgálati adók között, leszögezve, a bukaresti RTV sokkal hitelesebb tudott maradni. Szerinte ugyanis egy közszolgálati csatornának nem arra kell törekednie, hogy felvegye a versenyt, esetleg lekörözze a kereskedelmi adókat. Mint hangsúlyozta, a Mónika Show törzsközönsége szinte biztos, hogy nem kíváncsi egy komolyabb műsorra. Az előadók közül többen is nehezményezték, hogy Magyarországon a celebek váltak a fiatal generáció példaképévé.
„Oda jutottunk, hogy az ember már arra is büszke lehet, hogy buta” – fogalmazott a témában Antal Zsolt médiaszakértő. Az erdélyi viszonyokról Balogh Levente és Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetője értekezett. Hozzászólásukban mindketten fontosnak tartották kiemelni, hogy az üzleti tulajdonban levő erdélyi magyar lapok is felvállalják a közszolgálatiságot. Ugyanakkor elhangzott, valahogy meg kellene szólítani a fiatalabb generációkat is, meg kellene őket tanítani, hogyan kell olvasni, nézni, hallgatni a közszolgálati témákat.