Vízterápia – nem csak főszezonban

A hajdúszoboszlói fürdő, Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, immár nyolc évtizede a mélyből feltörő, gyógyító hatású vizéről híres. A Hungarospa nemcsak a világhódító egészségturizmushoz, hanem a nagy hagyományú családi turizmus igényeihez is igazodik.

Kiss Judit

2009. május 19., 10:192009. május 19., 10:19

Hajdúszoboszló, előszezon. A romániai vendégek körében egyre inkább közkedvelt Hungarospa fürdőkomplexum és gyógyfürdő környékén már májusban rengeteg a vendég, bár az élményfürdő az előszezonban csak hét végén tart nyitva. És mivel messze földön Hajdúszoboszló számít a legnagyobb, legrangosabb fürdőhelynek – a Pávai Vajna Ferenc geológus által az 1920-as években felfedezett gyógyvíz itt tört a magasba, és itt építették meg 2000-ben Magyarország első Aquaparkját –, már május közepén rengetegen népesítik be a helyet.

Egyre több a romániai vendég

A hévíz városa, Hajdúszoboszló az előszezonnak számító május végi időszakban sem mondható néptelennek, hiszen nem csak az alkalikus-jódos-brómos-konyhasós, barnássárga színű gyógyvíz jótékony hatását élvező – külföldről érkező és magyarországi – idősebb nemzedék látogat el ide minden évszakban, de az élményfürdő, az Aquapark megannyi fiataloknak, gyerekeknek szánt szolgáltatása is számos vendéget vonz.

Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a város önkormányzatának tulajdonában lévő, 30 hektáros területű, 16 ezer négyzetméternyi vízfelületű fürdőkomplexum szolgáltatásai állandóan bővülnek és változnak.

A világhódító egészségturizmushoz és a hagyományos családi turizmus igényeihez egyaránt igazodni kívánó gyógyfürdő mellett – amelyben több mint negyvenféle kezelési lehetőség áll a vendégek rendelkezésére – Magyarország első vízi paradicsoma, az Aquapark is számos vendéget vonz a nyári hónapokban. Czeglédi Gyula azt is elmondta, hogy a Magyarországról érkező fürdővendégek száma az elmúlt évben csökkent, a Romániából Hajdúszoboszlóra látogatók aránya viszont 30 százalékkal növekedett.

A Pávai Vajna ásványvíz

A hajdúszoboszlói ásványvizet 1994 óta palackozzák a gyógyfürdő részvénytársaságának saját palackozóüzemében. A kedvező ásványianyag-tartalmú és élettani hatású, különleges ízű víz közkedveltté vált.

Az alacsony sótartalmú, hidrogén-karbonátos, szén-dioxiddal dúsított ásványvíz ivókúrára, elsősorban emésztőszervi megbetegedések (savtúltengés, hurut- és fekélybetegség) esetén a savtermelést csökkentő, közömbösítő hatása miatt javasolt.

Ugyanakkor, mivel bórtartalma mellett fluorid is található az összetételében, azon ásványvizek közé tartozik, amelyek használatosak a csontritkulás elleni küzdelemben is.

Bébiúsztató, mozi- és jégbarlangfürdő

Várhatóan csak növelni fogja az elkövetkező időszakban a fürdőváros népszerűségét, hogy a tervek szerint az év végén, decemberben megnyílik Hajdúszoboszlón az Aqua-Palace elnevezésű hatalmas fedett élményfürdő. Aki végigsétál a fürdőkomplexum óriási alapterületű strandján, az már most tanúja lehet a nagyszabású építkezésnek, és a gyógyfürdő épületének előcsarnokában meg lehet tekinteni a fedett élményfürdő, az Aqua-Palace makettjét is.

Az EU-támogatással megvalósuló projekt valóban nagyszabású: az élményfürdőt 15 000 négyzetméteren, 1600 négyzetméternyi vízfelülettel építik, és egyszerre 1000 fő befogadására lesz alkalmas. Csontos Erika, a Hungarospa zajdúszoboszlói zrt. utazási irodájának vezetője hangsúlyozta, hogy az élményfürdő vonzó szolgáltatásai többek közt a kisgyermekes család igényeire koncentrálnak, hiszen bébiúsztató medence, családi medence, játszóház is lesz a kínálatban.

De az év végén nyíló élményfürdőrendszer széles skálájú szolgáltatásokat kínál mindazoknak, akik különleges, tematikus fürdőmiliőre, egyedi wellnessélményekre vágynak. Lesz ugyanis trópusi fürdő, jégbarlangfürdő, mozifürdő, Pávai- termálfürdő, barlangfürdő, római fürdő, Gangesz-fürdő, tengeri fürdő, ezenkívül wellnesshelyiségek, squash pálya és kétpályás állószörf is.

Sikersztori a némafilm korából

Negyvenféle kezelés gyógyvízzel

A hajdúszoboszlói gyógyfürdő egész évben folyamatosan üzemel, az ellenőrzött és minősített gyógyvíz felhasználásával – orvosi felügyelettel – több mint negyvenféle kezelést nyújtanak. Súlyfürdő, víz alatti sugármasszázs, gyógytorna, inhaláció, iszapkezelés, többféle masszázs, elektro-, magneto- és fényterápia várja a gyógyulni, pihenni vágyókat.

A „forró aranynak” nevezett víznek számos betegségre van gyógyító vagy panaszokat enyhítő hatása. A fürdőkúra eredményesen alkalmazható idült ízületi gyulladások, elváltozások, a gerinc gyulladásos betegségei, krónikus idegfájdalmak, agyvérzés, agyműtét utókezelése, sérülések, sportsérülések utókezelése, idült nőgyógyászati betegségek és bőrbetegségek esetén.

Nem látogathatják a fürdőt azok, akik heveny gyulladásos megbetegedésben, rosszindulatú daganatos megbetegedésben, keringési elégtelenségben szenvednek, a terhes nők, illetve a magas vérnyomásban szenvedők sem.

Fekete-fehér képkockák a huszadik század első feléből: az 1920-as, 1930-as évek divatjának szinte egész testet takaró fürdőruháiban élvezik az akkoriban felfedezett szoboszlói „forró arany” jótékony hatását a fürdővendégek. A hajdúszoboszlói vízi világ történetét rögzítő képsorokból áll az a film, amelyet a Hungarospa vezetősége mutatott be: a képkockákon zsúfolt medencék, ódivatú fürdőkosztümben strandoló nevető emberek a némafilmek korából.

Majd a negyvenes, ötvenes évek divatjának fürdőruháit, a háború utáni időszak szoboszlói fürdőzéses emlékeit felvillantó képsorok. A kommunizmus évtizedeinek jellegzetes dőlt betűs „Presszó”-felirata. Az ország, ahol „Bambi is kapható”... A hetvenes-nyolcvanas évek kétrészes fürdőruháiban pózoló hosszú hajú lányok. Az 1990-es, 2000-es években történt változások a gyógyfürdő, a fürdőkomplexum életében… A dokumentumfilm hangulatában is felvillantotta a fürdőkomplexum történetét – azt a sikersztorit, amely 1925-ben kezdődött, amikor a „hévíz atyjának” is nevezett Pávai Vajna Ferenc tudós geológus vezetésével szénhidrogéneket keresve „vallatták” a föld gyomrát.

Több mint ezer méter mélységből földgáz kíséretében tört felszínre a különös víz 1925. október 26-án, és 27 méter magasba szökött. A hatalmas erővel feltörő, barnás színű csodaforrás elárasztotta a környékbeli mélyedéseket. A kíváncsi lakosok első meglepetésükből felocsúdva szolgálatukba állították a föld mélyének gőzölgő adományát, fürödni, mosni kezdtek benne. Ámulatuk fokozódott, amikor azt tapasztalták, hogy hatására gyorsabban gyógyultak a sebek, enyhültek a reumatikus panaszok, a kínzó derékfájás.

A csodatevő víz természetesen felkeltette a szakemberek érdeklődését is, megállapították, hogy a „forró arany” hévíznek minősíthető. A csodaforrás megtalálója, Pávai Vajna Ferenc azt jósolta, hogy a gyógyító víz világfürdővé emeli Hajdúszoboszlót. Nem tévedett. Az alföldi kisváros fürdőkomplexuma mostanra valóban rangos márkanévvé vált a turizmusban.

A Magyar Turizmus Zrt. támogatásával

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál