Vadászmúzeum medvebarlanggal Sepsiszentgyörgyön

Vadászmúzeum nyílik Sepsiszentgyörgyön, amelyet magyarországi szakmai felügyelettel rendeznek be – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, a város polgármestere.

Bíró Blanka

2012. július 06., 11:492012. július 06., 11:49

Mint részletezte, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel tárgyaltak, a megállapodás értelmében a magyar kormány finanszírozza, hogy a Keszthelyi Vadászmúzeum szakemberei Tóth Csaba múzeumigazgató vezetésével a napokban felmérjék a műemlék épület adottságait, és segítenek megtervezni a kiállítást. Mint arról beszámoltunk, a korábban vérközpontnak otthont adó műemlék Bene-házat egy másik ingatlanért cserébe a hematológiai intézettől szerezte meg az önkormányzat, az integrált városfejlesztési terv részeként pedig 524 ezer eurót fordítanak a teljes felújítására, ebből 387 ezer euró európai uniós támogatás. A külső munkálatok elkészültek, s az önkormányzat abban bízik, hogy az év végéig a kiállítást is megnyithatják.

A vadászmúzeum ötletgazdája egyébként Sárkány Árpád, az Abies Hunting sepsiszentgyörgyi vadásztatóiroda igazgatója, az Országos Vadászati Tanács tagja. A szakember már be is jelentette, hogy a családja tulajdonában levő mintegy hetven trófeát az intézménynek adományozza – gyűjteménye fele életnagyságú preparátum. Mint a tegnapi eseményen is elhangzott, a Kárpát-kanyar vadállománya világhírű, az Osztrák–Magyar Monarchia koronás fői vagy Horthy Miklós kormányzó is gyakran vadásztak a háromszéki erdőkben, és Kovászna megyében voltak Nicolae Ceauşescu kedvenc vadászterületei. Sárkány Árpád arra is emlékeztetett, hogy egy besztercei vadászaton egyezett meg Hruscsov és Gheorghiu-Dej, hogy az oroszok kivonulnak az országból, mint ahogy szintén egy sikeres háromszéki vadászatnak köszönhető, hogy Ceauşescu jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi kórház építését.

A tervek szerint a vadászmúzeum interaktív lesz, nem szakembereknek szóló trófea-seregszemle. A kitömött állatok, trófeák mellett a különböző vadak nyomaival, hangjával is meg lehet ismerkedni, az alagsorban kialakítanak egy élethű medvebarlangot, lesz egzotikus terem, ahol az afrikai állatokat mutatják be, például a falból egy életnagyságú elefánt „lép majd ki”, de lesz virtuális vadászterem, ahol lézeres puskával lehet célozni. Sárkány Árpád elmondta, összegyűjtik a vadászattal kapcsolatos ereklyéket, az ismert vadászcsaládoktól nemcsak trófeákat, hanem műtárgyakat, fényképeket, vadászrecepteket is kérnek. Ugyanakkor a posadai vadászmúzeumban rengeteg székelyföldi, rekordméretű trófea van, ezeket is kölcsönkérik, hiszen ezek a vadállomány minőségének fokmérői.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál