Pillanatokat ragad meg képeivel Timár Zoltán, a természet szerény fotósa

Timár Zoltán képei nemcsak madarakat ábrázolnak – pillanatokat ragadnak meg, amiket más talán észre sem venne. Egy ívben lendülő csőr, a levegőben lebegő zsákmány, a zöld háttérből kikandikáló őztekintet csendes hömpölygése.

Nem szerkesztett világ ez, hanem kivárt.​ Látni, várni, megérezni a másodpercet, amikor a mozdulat történetté válik – ehhez nemcsak technika kell, hanem figyelem. És​ szív​.

A stílusát keresi – nem hangosan, nem erőlködve. Hanem úgy, mint ahogy él: lassan, belülről, önmagára figyelve. Nem beszél sokat. Nem feszül benne semmi. Csak egy belső derű, valami halk, meleg áramlás, amit ritkán hordoz ember. Nézem őt, és közben egyre biztosabban érzem: nem a hangosak a legmélyebbek. Ő nem akar látszani. Nem akar több lenni. Csak van. És ettől válik láthatóvá.

A víz partján ül vagy fekszik rendszerint. Mozdulatlan. Csendben, türelmesen. És a madarak, mintha tudnák: ő nem bántja őket. Előbb vagy utóbb köréje bátorodnak.

Ilyen ember Timár Zoltán.

Sepsiszentgyörgyön él, tömbház​lakásban, de lelke minden nap a természetben jár. A gyárban, ahol gépkezelőként dolgozik, az ismétlődő mozdulatokban lel megnyugvást – a szabadság azonban akkor érkezik, amikor kezében a fényképezőgép, és előtte a víz, az ég, a madarak. Gyerekkora óta szereti az erdőt, a tájat. Szüleivel sokat kirándultak régen, és a természet iránti ragaszkodás ​felnőtté válásával mélységesen megérett be​nne.

A tizenkét osztály elvégzése után nem vágyott továbbtanulásra. Nem könyvekből akart tudni, hanem fűből, zajból, madárhangból. Autodidakta lett. És szenvedélyes. A fotózás számára ​több mint hobbi – az élete. ​David Attenborough azért a példaképe, mert tisztelettel és alázattal közelít a természethez, sosem tolakszik előtérbe, mégis világokat mutat meg – csendes jelenléttel, hiteles hangon.​ Morten Hilmer azért fontos számára, mert ő is magányos figyelő, aki órákon át vár a semmi közepén, hogy aztán egyetlen igaz pillanatot kapjon el – zajtalanul, mély szenvedéllyel.​

​Két éve mélyült el igazán ez a szenvedély az életében​, amikor sikerült megvásárolnia a megfelelő fotós felszerelését –​ azóta szinte minden szabad pillanatát a Sepsiszentgyörgy környéki tavak partján tölti. Nem vállalkozhat nagy utazásokra – a nyolcórás munkarend és a régi autó korlátokat szab, de ő mégis megtalálta a maga határokon belüli szabadságát.​ Ott van, ahol kevesen lennének hajlandók órákig mozdulatlanul feküdni a fűben​, hajnalokon, alkonyat idején. Testével követi a föld ívét, ​és csendben figyel. A madarak megszokják őt. Ő pedig újra meg újra rácsodálkozik a legapróbb történésre is.​

Egyetlen saját kiállítása volt eddig, a Tein Teaházban. „Sajnos nagyon költséges egy kiállítás megfelelő színvonalú kivitelezése” – mondja, és nincs benne panasz, csak tények.​

A National Geographic online oldalának Önök küldték rovatában rendszeresen megjelennek a fotói. Számára ez csendes, de mély öröm – különösen akkor, amikor egy-egy pillanatot rögzítő képe a nap fotója lesz.

Régen a kék volt a kedvenc színe. Ma már a zöld. Talán mert a szemében is zöld tükröződik. Talán mert a zöld az élet, az újrakezdés színe. Volt egy lány. Nem tűrte ezt az életformát, ezt az elszánt, különös szenvedélyt. Csalódás lett a vége. És bár fájt, ma már valahogy béke van benne. A természet visszavette, megőrizte.

Most épp egy új terv lelkesíti. Madárlest építünk együtt, nálunk, a kertben, egy falusi ház mögött, ahol van szabad hely, béke és kilátás az égre. Régóta nézett már ilyen helyet Kálnokon, az édesapja lakhelyén, de ott nem volt alkalmas. Nálunk viszont lehetséges. És ő, aki a természet csendes barátja, most lelkesen készül. Tervei mindig vannak. Álmai is.

Amikor a fotóit nézem, megérint valami tiszta csodálat. A természet fennsége. A pillanat, ami másnak láthatatlan.

Közben együtt járunk egy fotós képzésre. Ott sem tolakodik. Kedves, nyitott, mosolygós lélek. Jó ember. És amikor a gépet a szeméhez emeli, eltűnik a világ. Csak a madár marad. És ő. És a csend.

Bede Erika
A szerző sepsiszentgyörgyi magyartanár, szabadúszó újságíró