Elhagyta a marokkói országutakat és „off road" körülmények között, azaz terepen folytatta Gambia felé vezető útját szerdán a Budapest–Bamako jótékonysági rali egyik erdélyi csapata, a Transilvania 4 Africa Team.
2014. január 29., 18:582014. január 29., 18:58
A csapat honlapján szerdán jelent meg friss képes beszámoló arról, hogy a Kolozsvárról január 24-induló ralisok hol tartanak afrikai kalandtúrájukon. A vállalkozó szellemű fiúk tegnap mintegy 700 kilométert szándékoztak megtenni – ez a rali leghosszabb szakasza – célállomásuk a Marokkó dél-nyugati részén, az Atlanti óceán partján található Sidi Ifni város volt. Mint írják, csak most következik a neheze, viszont új barátokat szereztek, egy észtországi ralis csapattal akadtak össze, akikkel megegyeztek, hogy együtt folytatják útjukat.
„Örülünk, hiszen az észt fiúknak remek a járgánya és olyan szerszámokkal vannak felszerelkezve, amelyekről eddig tudomásunk se volt, de máris adódott helyzet, amikor szükségünk volt rájuk\" – írja a kolozsvári csapat, amely az Atlasz-hegységet elhagyva 25 fokos melegben folytatta útját. Korábban 6-8 fokban és zuhogó esőben haladtak, ekkor történt, hogy a csapat egyik motoros tagja bukott, de szerencsére nem sérült meg.
Mint a kalandorok írják, a Szahara sivatag szélénél eltűnt a vegetáció, viszont megjelentek a gyerekek, akik \"petite cadeau-t\", kis ajándékot várnak az utasoktól. A ralisok úgy fogalmaznak, most döbbennek rá, mit jelent viszonylag civilizált körülmények közt élni, amikor látják, hogy milyen hihetetlen viszonyok közepette élnek a sivatag lakói.
Mint ismeretes, a Sapientia egyetem által is támogatott, Bakos Norbert, Deák Albert, Hiriczkó Sándor, Alexandru Manole, Oláh László, Hoszú János és Kovács Attila alkotta Transilvania 4 Africa Team humanitárius küldetést teljesít, amely része a versenynek: a rali a kalandot és a versenyszellemet egyesíti a nemzetközi szolidaritással és a jótékonysággal. Küldetésük célja, hogy orvosi és informatikai felszereléseket, szúnyoghálót, víztisztító berendezéseket, illetve más, az ottani közösségek számára hasznos javakat juttassanak el az afrikai országba.
A hétfős csapat egy autóval és négy motorkerékpárral indult útnak. Hárman közülük egy Toyota Land Cruiser HDJ80-nal (becenevén a Bestiával), a többiek pedig 4 darab sivatagi terepre szánt, növelt üzemanyagtartállyal és homokra tervezett gumikkal ellátott, különleges felfüggesztésű KTM 640 Adventure terep-motorbiciklivel vágtak neki az ismeretlennek. A 125 járművet és 365 személyt számláló mezőny két hét leforgása alatt 9 európai és afrikai országon át 9 ezer kilométeres utat tesz meg, amíg végül megérkeznek Gambia fővárosába, Banjulba.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!