Telt házas „leépülés” a Szomszédnénivel – interjú Bálint Ferenccel és Tóth Szabolccsal

Poénpáros. Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc humoristák minden évben támogatnak egy jótékonysági ügyet, projektet •  Fotó: Yuppi Camp

Poénpáros. Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc humoristák minden évben támogatnak egy jótékonysági ügyet, projektet

Fotó: Yuppi Camp

Telt házas volt a Szomszédnéni Produkciós Iroda kolozsvári jótékonysági estje, melynek teljes bevételét a beteg gyerekeknek szervezendő Yuppi tábor kapta. A Bonbon-díjas és Karinthy-gyűrűs humortársulat tagjai, a zilahi születésű Bálint Ferenc és a csíkszeredai származású Tóth Szabolcs a karitatív kezdeményezésről, a szakmai kihívásokról, célokról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2018. március 08., 09:332018. március 08., 09:33

– A múlt szombati kolozsvári jótékonysági estet népszerűsítő Facebook-videóban úgy fogalmaztatok, hogy idén a beteg gyerekek és a gazdátlan ebek segítése között kellett választanotok. Azon az érvelésen túl, hogy a beteg gyerekek még nem haraptak meg, miért döntöttetek úgy, hogy idén a Yuppi tábort támogatjátok?

Bálint Ferenc: Én voltam az, akit nem haraptak meg a gyerekek, és ez remélem, így marad. Mindig jó érzés segíteni, és jó megtapasztalni, hogy milyen az.
Tóth Szabolcs: Engem még régen megkeresett László Zsuzsa, a Yuppi táborok főszervezője azzal a felkéréssel, hogy vegyek részt egy kampányfilmforgatáson, ahol önkénteseket toboroznak a táborba. Így ismertem meg ezt a csapatot, majd elmentem a táborba, és ott láttam, hogy a szervezők tényleg arra használják a támogatást, hogy egy nagyszerű hetet szervezzenek a beteg gyerekeknek. Szívesen karolunk fel ilyen projekteket, amiről tudjuk, hogy tényleg arra költik a pénzt, amire szánjuk.

– Minden évben támogattok egy jótékonysági ügyet, projektet. Az elmúlt években milyen kezdeményezésekben vettetek részt?

B. F.: Részt vettük például egy környezetvédelmi kampányban, amelynek az volt a lényege, hogy ha nem dobnánk ki a szemétbe, és szelektíven gyűjtenénk a sörös- és kólásdobozokat, rengeteg alumíniumot meg lehetne spórolni.

Idézet
A kollégáink kiszámolták, hogy abból a mennyiségből, amit évente eldobunk, nagyon sok Boeing repülőgépet lehetne építeni. Számunkra szimpatikus volt ez a projekt, mert azt hittük, hogy a végén megajándékoznak eggyel, de nem kaptunk, ezért csak a jó érzéssel maradtunk, hogy talán kevesebb szemét lesz a környezetünkben.

T. SZ.: Magyarországon van egy Mikulás-gyár elnevezésű kezdeményezés, amelynek keretében december 6. környékén ajándékokat gyűjtenek, és ezt népszerűsítendő felléptünk ilyen rendezvényen is.

– Mindketten erdélyi születésűek vagytok, viszont már több éve Budapesten éltek. Milyen érzés hazajönni és „hazai terepen” fellépni?

B. F.: Én elég sokat járok haza, mert a szüleim és a testvérem Erdélyben él. Nagyon szeretek Kolozsvárra jönni, mert itt végeztem az egyetemet, több mint 10 évet éltem itt, ezért én mindig hazajövök Kolozsvárra. Továbbá minden ősszel megszervezzük az erdélyi turnénkat is, ahol Felméri Péterrel karöltve számos települést meglátogatunk. Hogy miért élünk mégis Budapesten? Mert egy adott életszakaszunkban ott volt több fellépésünk, és mi, humoristák mindig oda kell hogy menjünk, ahol a közönség van.

– Mivel magyarázható, hogy Budapesten több fellépési lehetőség adott?

B. F: Erdélyben fellépünk a humorfesztiválon, a turnénkon és még néhány alkalommal. Budapesten pedig fel tudunk lépni minden este, mert folyamatosan cserélődik a közönség.

Idézet
A kolozsvári előadásokra mindig más műsort kell hoznunk, mert nagyjából ugyanaz a 850-1000 ember jön be a terembe, Budapesten van idő kidolgozni az anyagokat, finomítani a poénokat, és végeredményben ezzel is a közönség jár jól.

És nem utolsósorban a magyarországi Dumaszínház egy jó ajánlatot biztosított nekünk, amihez hasonlót nem kaptunk itthon.

T. SZ: Amíg Erdélyben műveltük a humort, mellette volt más állásunk is. Próbáltunk a végzettségünkből is megélni, a két szakmával egyszerre foglalkozni. Budapesten adott a lehetőség arra, hogy csak ezzel foglalkozzunk, és humoristák legyünk.

– Mennyire más stílusban vagy hangnemben kell beszélni az erdélyi és budapesti közönséghez?

B. F.: Pesten, mondjuk, nem értik a román jövevényszavakat, és ez nagy hiányosság.
T. SZ.: A kolozsvári produkciónkban volt egy olyan jelenet, amikor a román kém be akart lopózni egy magyar táborba – ezt Pesten hiába próbáltuk előadni, mert nem értették.

– Hogyan reagáltok, amikor a közönség nem érti az adott viccet, jelenetet?

T. SZ.: Az egész humoralkotás folyamata abból áll, hogy kitalálunk dolgokat, és nem minden poén, csak a mi fejünkben az. Ilyenkor átsiklunk rajta, észre sem veszik az emberek, és a következő előadásból kihúzzuk.
B. F.:

Idézet
Van nekünk, humoristáknak az a mondásunk, hogy nincs rossz humorista, csak rossz közönség.

– A sikeres produkció érdekében mennyire fontos a közönséggel való kapcsolattartás, interaktivitás?

B. F.: Ez nagyon fontos, mert folyamatos interakció van közöttünk, azért is kell fény a nézőtérre, hogy lássuk a reakcióikat, hogy élvezik-e azt, amit mondunk, vagy esetleg váltsunk témát. Ezt folyamatos és kölcsönös munkának nevezném: ha a közönség jól fogadja a vicceket, akkor mi annál jobban beleéljük magunkat, és így jól sikerül a műsor.
T. SZ.: Azért is kérünk fényt a nézőkre, hogy ha valaki beszélget vagy telefonál, akkor rá tudunk szólni, hogy hagyják abba.

– Idén 15 éves lesz az Erdélyi Humorfesztivál, amelynek ti vagytok az ötletgazdái. Az évek során mivé nőtte ki magát a rendezvény, és milyen újdonsággal készültök az idei kiadásra?

B. F.: Idén új műsorral jövünk, teljesen más lesz a felépítése, mint a mostani jótékonysági estnek. A produkció nagy része már megvan, melynek során a cégek, vállalatok világába fogunk ellátogatni, több jelenetünk ebben a tematikában íródott.
T. SZ.: Amikor elkezdtük szervezni a humorfesztivált, fogalmam sem volt, hogy mivé növi ki magát. Egyszerűen csak megszerveztük újra és újra, a tizenegyedik után úgy gondoltuk, hogy átadjuk a fiatalabb generációknak, és akkor volt egy változás. Mi kialakítottunk egyféle fesztiválstílust, ők hoztak egy új látásmódot, és gondolom, a szervezés majd „továbböröklődik”.

Idézet
Tehát a humorfesztiválból egy változó, élő dolog lett, amely most már része Erdélynek, és erre büszkék lehetünk.

– Szakmai téren milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

B. F.: Mi pár évvel ezelőtt megkaptuk a Kossuth Rádiónak a Karinthy-gyűrűjét, amelyet a kollegáink úgy értékelnek, hogy ez a szakma csúcsa, tehát onnan már csak lefele vezet az út. 

Idézet
Úgyhogy próbáljuk méltósággal elviselni a saját „leépülésünket”. De nagyon nehéz úgy leépülni, hogy a kolozsvári előadásunk is telt házas volt.

Egyébként olyan jó, hogy nincsenek céljaink, ott lépünk fel, ahová hívnak, vagy ahol akarunk. Ez a jótékonysági est az „ahol akarunk” kategóriába tartozott, és szerencsére lesz olyan is, ahová hívnak.
T. SZ.: Az a célunk, hogy annál a nullánál legyünk, ahol elkezdtük, és akkor szép íve lesz a történetünknek. Nekem az a nagy álmom, hogy egyszer leírok egy olyan egymondatos poént, amit elmondok a színpadon, és másfél óráig kacag rajta a közönség.

– Melyik színpadon láthat titeket legközelebb a közönség?

B. F: Április 22-én az Erdélyi Humorfesztiválon Felméri Péterrel közösen fogunk fellépni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál