Végéhez közeledik a Budapest–Bamako jótékonysági rali, amelynek székelyföldi versenyzői telefonos üzenetben tájékoztatják kalandjaikról szurkolóikat.
2015. január 29., 19:422015. január 29., 19:42
Jelenleg Mauritániában autóznak Mali felé – az ország fővárosa, Bamako a végcél, és a tervek szerint csak pénteken léphetnek át a csapatok a határon. Aki hamarabb eljutott odáig, annak várakoznia kell az átlépőnél.
A kézdivásárhelyi csapat csütörtökön arról számolt be, hogy a nehéz navigáció és poros útviszonyok mellett vigyázniuk kell, nehogy eltévedjenek. Az éles kövek miatt elővigyázatosan haladnak, kímélik a kerekeket.
Debreczeni László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC Team egyik tagja arról tájékoztatott SMS-ben, hogy Mauritániában rossz a közbiztonság éjszaka, a tábort fegyveres katonák őrzik. Kedden például öt autó – közülük három székely csapat – a sivatagban maradt éjszaka, mintegy 30 katona indult a keresésükre, és katonai konvoj kísérte el őket a legközelebbi településre. „Az autónk bírja, tudjuk tartani az ütemet”– írta Debreczeni László.
A 10. alkalommal, január 16. és február 1. között szervezett Budapest–Bamako Ralin több székelyföldi csapat is részt vesz: a Négy székely Afrikáért (4Sekler4Africa) csapatban a szépvízi Silló Szilárd, a csíkmadarasi Antal István, valamint a szentgyörgyi Hajnal Attila és Kosztolányi Krisztián, Kézdivásárhelyről Pop Aba, Fetés Péter és Oláh Sándor indult útnak. Székelyudvarhelyről Lázár Árpád motorkerékpárral vállalta négy másik erdélyi motorossal a ralit.
Sepsiszentgyörgyről a Sepsi SIC Team csapatban ketten vágtak neki az útnak, Demeter László és Debreczeni László. A magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium rendkívül kockázatosnak tartotta a ralit, mert a Száhil-öv a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régiók egyike.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!