Simonyi József óbesterre, a "legvitézebb huszárra" emlékezik a hatodik Nemzeti Vágta, amelyet szeptember 20. és 22. között rendeznek meg a budapesti Hősök terén. Az elővágták közül a Székely Vágtát júliusban szervezik meg a háromszéki Óriáspince-tetőn.
2013. április 25., 16:562013. április 25., 16:56
2013. április 25., 16:592013. április 25., 16:59
A mintegy húsz vidéki helyszínen több száz település vesz részt a megmérettetésben. A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar hadtörténelem egy-egy kiemelkedő személyisége emlékének szentelik. Idén báró Simonyi József (1771-1832) emlékére folyik a verseny. Ismertebb nevén Simonyi óbester legendás hírű huszártiszt volt, aki kortársaitól kapta \"a legvitézebb huszár\" kitüntető címet.
Már tizenöt éves korában huszárnak állt, és 1813-ban részt vett a lipcsei \"népek csatájában\" Napóleon ellen - mondta Székely Tibor, a vágta főkapitánya az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón. A kulturális, hagyományőrző fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a négyesfogathajtó Európa-bajnokságot (szeptember 19. és 23. között) a Kincsem Parkban, így a nemzetközi figyelem is a magyar hagyományok ápolására irányulhat.
A vágta két fő elve továbbra is a biztonság és az esélyegyenlőség, az utóbbit az elmúlt évben bevezetett szabálymódosítás, az angol telivérek kizárása is biztosítja. Az elővágták első két helyezettje automatikusan bekerül a budapesti tizenkét, egyenként hatfős elődöntő egyikébe. Ezek első két helyezettje versenyez az öt előfutamban, amelyek győztesei a szeptember 22-i döntőn mérkőznek meg az ötmillió forintos fődíjért és a vándordíjért, az 1840-es évekből származó huszárszablyáért.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
szóljon hozzá!