A „bűnjelek" ellenére sem tudta megvezetni a rendőröket a sikkasztó
Fotó: Police.hu
Egy futárcég alkalmazottjaként dolgozó román férfi a biharkeresztesi rendőrségen tett feljelentést, azt állítva, hogy kirabolták. A magyar nyomozók azonban gyanút fogtak a tetemes mennyiségű áru eltűnésével kapcsolatban, a fiatalember végül beismerő vallomást tett, hogy valójában ő volt a rabló.
2023. november 27., 16:292023. november 27., 16:29
Furcsa rablási történettel állt elő Magyarországon egy 24 éves román fiatalember: a biharkeresztesi rendőrőrsön november 24-én reggel tett feljelentésében azt állította, hogy miközben a város határában pihent, ismeretlen tettesek kirángatták a haszonjárművéből, és több raklapnyi árut elloptak tőle.
Kihallgatása során a fiatalember végül beismerte, hogy a bűncselekményt ő követte el.
Mint kiderült, a futárcég alkalmazottjaként dolgozó férfi maga rakta át a közel 40 millió forint (mintegy 520 ezer lej) értékű árut egy másik autóra, amit átvitt Romániába értékesíteni. Később visszatért Magyarországra, hogy rendőrségi feljelentéssel bizonyítsa az áru eltűnését – tájékoztat a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu.
A biharkeresztesi rendőrök sikkasztás bűntette miatt indítottak eljárást vele szemben, letöltendő börtönbüntetésre számíthat.
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba – számolt be róla kedden a Variety.com.
Utcazenével és -művészettel telnek meg Szatmárnémeti utcái és terei a hétvégén – közölték a szervezők.
Elefántok tapostak halálra egy spanyol turistát egy dél-afrikai vadrezervátumban, a férfi kiszállt az autójából és közel ment a csordához, hogy lefényképezze az állatokat.
Barcelonában lekergettek turistákat a teraszokról és vízipisztolyokkal támadtak rájuk a helyiek, azt követelve, hogy tűnjenek el a számos híres látványosságot kínáló spanyolországi városból.
Miközben a bukaresti delegáció nagy része hétfőn a Tarom pilótáinak tiltakozása miatt egy katonai repülőgéppel indult el a román fővárosból a július 9-11-ei NATO-csúcstalálkozóra, Klaus Iohannis államfő ezúttal sem engedett a luxusból.
A Brassóban született, az Amerikai Egyesült Államokban mikrobiológusként tevékenykedő Anca Şelariu múlt héten lépett ki több mint egy év után abból a texasi kapszulából, melyben a Mars életkörülményeit igyekeztek kitapasztalni.
Dőlnek a rekordok: a klímaszakértők szerint 2024 lehet az eddigi legmelegebb év, miután júniusban minden korábbinál nagyobb hőséget mértek.
Alig három órával azelőtt, hogy színpadra kellett volna lépnie a bukaresti SAGA fesztiválon, Niki Minaj lemondta a koncertet.
A romániai lakosok eléggé elégedettek szabadidejük eltöltésének minőségével – derült ki egy friss európai felmérésből.
A hirado.hu pszichológiai sorozatának legutóbbi epizódjában Bagdy Emőke, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Prima Primissima és Duna-díjjal elismert szakpszichológus a gyermekkori bántalmazás következményeire hívta fel a figyelmet.
szóljon hozzá!