Aki még nem találkozott Pista bával, az bizonyosan fog, hiszen a híre futótűzként terjed. A székely kabalafigurát Vrabie Zsolt – közismert nevén Csuri bácsi – sepsiszentgyörgyi formatervező alkotta meg.
2014. január 08., 16:352014. január 08., 16:35
Először a karácsonyi vásárban tűnt fel a lajbiba öltöztetett, hosszú bajszú figura, azaz Pista bá – vitték, mint a cukrot –, aztán népszerűsége a Facebook közösségi oldalon is megnőtt. „Formában eltérő, egyedi készítésű figurákról van szó, amelyek viccesen képviselik a hagyományt, öltözetben és külalakban is. Az ötlet régóta megfogalmazódott bennem, és egy évi munka után készült el az első darab. Mivel nagyrészt kínai ajándéktárgyakat lehet kapni a piacon, úgy gondoltam, van igény a megteremtésére” – magyarázta a tervező.
Minden darab egyedi és különbözik a többitől, még ha ez első pillantásra nem is tűnik fel. A munka az anyag kiválasztásával kezdődik, minden darabot felrajzolnak a juharfára, majd elkezdődik a teremtés folyamata – avatott be a mester.
A nyers forma kivágása után csiszolás, majd festés és öltöztetés következik. Pista bá teljes mértékben helyi termék, hiszen a felhasznált faanyag baróti erdőből származik, a mellény posztóanyagát pedig kézdivásárhelyi kézműves készíti. Bár a figura székely ajándék, románok, sőt japánok is érdeklődtek iránta. A tervező elmondása szerint Pista bá már megkezdte világjáró útját, hiszen Torontóba, Svájcba és Németországba is adtak el belőle.
„Mindig az jár a fejemben, hogy kinek fog majd a tulajdonába kerülni. Minden darabban felfedezem az egyediséget, de a különbözőségeket is. Minden alak más és más, másképp húzódnak a vonalak, másképp rezzen a kezem, amikor megformálom. Úgy érzem magam, mint Gepetto, bár reménykedem, hogy nem kelnek életre a figurák, mivel van kemény fejű székely elég a családban. Igaz, a fiam, a gézengúz Bendegúz örülne a megelevenedő székely legonak, Pista bá pedig csapkodhatná a földhöz a nem létező kalapját” – mondta.
A székely kabalafigura nem sokáig marad egyedül, hiszen Csuri családot is farag mellé: készül már az Asszon névre hallgató női figura, és őszre már gyerekkel is bővül a család. Pista bá addig is útra indul, a különböző vásárokban, búcsúkban találkozhatnak vele az érdeklődők, de a Facebook-oldalán is megrendelhető.
Bús Ildikó
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
szóljon hozzá!