Fotó: Krónika
Fotó: Kocsis Károly
A nehéz munka megedzette
A nagyothalló, ágyhoz kötött Németh Józsefet megedzette az élet: már fiatal gyerekként nehéz fizikai munkát végzett. Édesapja nem tért vissza a világháborúból, Szerbiában elesett, s így – mivel Józsi bácsi volt a legidősebb fiú a családban – rá hárult minden munka. Kezdetben csak az állatokat gondozta, majd terürakóként dolgozott a fakitermelésben. Iskolába is csak két évet járt, a munka miatt nem pallérozhatta elméjét, ám a kádárairól híres faluban ő is szakmát tanult, és később belépett a település mesterei közé.
A papramorgó, s a füstmentes élet
A 100 éves Józsi bácsi elmondta, a hosszú élet titkát a kemény munka mellett abban látja, hogy el kell fogyasztani egy-egy pohárka papramorgót, ahogy a pálinkát ő nevezi, s nem szabad cigarettázni. Mint mesélte, ő 1955-ben „tette le a szivarat”, azóta nem is gyújtott rá. Gyógyszert azonban ritkán szedett, hiszen, mint mondta: sosem bízott a pirulákban.
Eltemette a hozzátartozókat
A 1908. július 27-én született Józsi bácsi szinte mindenkijét eltemette. Eltávozott mellőle felesége, gyereke nem született, fogadott fia sem él már, így annak özvegye, Németh Magdolna gondozza, aki 1999 óta felügyeli a mozgásban most már igen korlátozott öregurat.
Akit egy egész falu felköszöntött
Németh József századik születésnapjára a gelencei önkormányzat a haralyi tanácsossal, Szőke Tiborral közösen meglepetést szervezett. A születésnapi köszöntés előtt Bereczi István gelencei plébános közösen imádkozott Józsi bácsival, majd a tolószékét kigurították a festői környezetben lévő kis ház parányi udvarára, ahol már több mint félszázan várták az ünnepeltet. A község elöljárója, Szakács Tibor emléklapot nyújtott át neki, majd rövid ünnepi beszédében kiemelte, hogy milyen kevesen érik meg ezt a szép kort, úgy, hogy gazdag, teljes életet tudjanak maguk mögött. Az idős férfi könnyekkel küszködve mondott köszönetet az őt ünneplő kisebb tömegnek, a sok idegennek és ismerősnek egyaránt, majd a pohárköszöntő végén ő is jóízűen lehajtott egy pohárnyit a hosszú élet egyik titkát rejtő papramorgóból.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.