Pék- és cukrásztalálkozó lesz a hétvégén

A kenyér világnapja alkalmából Udvarhelyen találkoznak az erdélyi és magyarországi pékek és cukrászok a hét végén.

2013. október 10., 15:352013. október 10., 15:35

A magyar szakmai szervezetek és erdélyi partnerszervezetük, a PanGastRo Egyesület által rendezett kétnapos eseményen a szakmai konferencia mellett tapasztalatcserére is lesz lehetőség. A szombaton és vasárnap tartandó találkozó helyszíne a városháza Szent István-terme, illetve a Küküllő Szálloda étterme, ahol a zárónap díszvacsoráját tartják majd. A rendezvény kiemelkedő részeként a történelmi egyházak képviselői, Gede Ildikó református lelkipásztor, Rüsz Domokos unitárius lelkész és Böjte Csaba megszentelik a részvevők által biztosított kenyereket. A találkozó részvevői ugyanakkor saját termékeikből összeállított csomagokat ajándékoznak majd a Böjte atya vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

A szakmai konferencia szombaton délben kezdődik, ekkor az esemény házigazdája, Váradi János, a PanGastRo Egyesület elnöke és a találkozó fővédnökei, Ilonka Boldizsár, az UIB, azaz a Pék Világszövetség alelnöke és Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente mondanak ünnepi beszédet, illetve tematikus kiállítást nyitnak meg a díszterem előtti térben. A második napon is lesz lehetőség a szakmai tapasztalatcserére, valamint a szervezők kirándulásokra hívják a részt vevő szakembereket. Az első magyarországi–erdélyi magyar pék- és cukrásztalálkozón Kelemen Attila, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke is fővédnökséget vállalt, valamint részt vesz Pataki János az UIBCG, azaz a Cukrász Világszövetség tiszteletbeli elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Szablyával, korhű öltözetben kalauzol a 16−17. századba a szilágysomlyói Birta Roland

A 16–17. század híres csatajeleneteit, várostromait, a kor hangulatát rekonstruálja „seregével” Birta Roland. A Krakkóban élő, szilágysági hagyományőrző fiatalember a múlt élményszerű bemutatásáról és turisztikai értékéről mesélt a Krónikának.

Szablyával, korhű öltözetben kalauzol a 16−17. századba a szilágysomlyói Birta Roland
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen
2025. július 18., péntek

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet

Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet
2025. július 17., csütörtök

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában

A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában