Nyolcállomásos erdélyi turnén lép fel a Hot Jazz Band

Erdélyi turnéra indul a magyarországi Hot Jazz Band zenekar február 9-17. között a marosvásárhelyi Radio GaGa szervezésében, a fellépéssorozat vendége Bolba Éva énekesnő lesz.

Kiss Judit

2014. január 28., 15:222014. január 28., 15:22

Az 1985-ben alakult népszerű Hot Jazz Band az 1920-as, \'30-as, \'40-es évek melódiáinak hiteles tolmácsolója, a háború előtti magyar filmek slágereinek és a jazzkorszak népszerű amerikai szórakoztató zenéjének eredethű megszólaltatója.

A „hot jazz\" kifejezést a különösképp a korai dzsesszre (1917-1932) és a swingre (1932-1947) vonatkozóan használják, utalva izgalmas és energikus természetére. A zenekar muzsikája olyan nagy előadókat idéz, mint Karády Katalin, Kalmár Pál, Latabár Kálmán, Kabos Gyula, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby, és oly szerzőket, mint Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Márkus Alfréd, George Gershwin, Duke Ellington.

Magyarország legsikeresebb dzsesszzenekara fennállása óta többek közt négy nemzetközi mustra győztese, melyek között legkiemelkedőbb Európa legnagyobb versenye, az 1995-ös franciaországi New Orleans Jazz-verseny – ezen 54 zenekarból végzett az élen. Hatszor szerepelt nagy sikerrel az Amerikai Egyesült Államokban a világ legnagyobb szabású dzsesszfesztiválján Sacramentóban, ebből két alkalommal választották a fesztivál legnépszerűbb zenekarának.

A Hot Jazz Band kétszeres eMeRTon-díjas együttes, a Líra-díj és a Louis Armstrong-emlékdíj tulajdonosa. Az együttes fennállása óta 13 CD-t jelentetett meg. A virtuozitást kedvelő együttes nagyfokú stílushűségre törekszik, mely a sármos énekmodorban is érzékelhető. Az eredeti, korhű megszólalás a legfontosabb eleme zenéjüknek, hisz meglátásuk szerint minden változtatás csak torzít a dal eredeti üzenetén.

E témában már négy Hot Jazz Band CD jelent meg: „A szívemben titokban\" (1998), a „Hot Jazz Band Plays Hungarian\"(1999), „Itt a luxusvonat\" (2006), és a „Halló! Halló!\" (2011). Az első és egyetlen magyar tradicionális zenekarként több ízben adott koncertet szimfonikus zenekarral és kamarazenekarral.

A Hot Jazz Band, amelt több ízben örvendeztette már meg fellépésével erdélyi rajongóit, ezúttal nyolcállomásos turnéra indul. Február 9-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, 10-én a brassói Román Operában, 11-én a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában, 13-án a kézdivásárhelyi Vigadóban, 14-én a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, 16-án a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, és 17-én a gyergyószentmiklósi művelődési házban lép fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál