Fotó: Beliczay László
1968. november 29-én, éppen 55 évvel ezelőtt csapott a húrok közé közönség előtt a Metropol együttes Nagyváradon. A jubileumi alkalomra is koncerttel készülnek: 2023. december 2-án, szombaton 19 órától lépnek fel a Szigligeti Színházban.
2023. november 29., 10:412023. november 29., 10:41
A koncertre a belépés ingyenes, de meghívó igényléséhez kötött.
A jegyeket a koncert társszervezőjénél, a Szent László Egyesületnél lehet igényelni a Kálvin János utca 1. szám alatt péntekig 12 és 18 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között.
Amennyiben még maradnak belépők, a koncert előtt a helyszínen is lehet majd igényelni.
Fotó: Metropol Group
A Metropol (vagy Metropol Group) egy erdélyi magyar rockegyüttes, mely 1968-ban alakult Nagyváradon. Virányi Attila 1979-ben megpróbálkozott több külföldi turné megszervezésével, de a romániai koncertiroda nem adott engedélyt a fellépésekre, így csak hangszereik érkeztek meg a drezdai fesztiválra.
1996-ban az 1994-ben elhunyt Ráduly Béla emlékére rendeztek emlékkoncertet a váradi teátrumban. Azóta jubileumi alkalmakra többször összeálltak, legutóbb az 50 éves jubileum alkalmából 2018-ban.
2018–20 között újabb tagok csatlakoztak az égi Metropolhoz: 2018 novemberében Mátza Gyula szövegíró, 2019 januárjában Trifán László hunyt el, míg 2020 decemberében Mátza Gyula testvére, Mátza Ferenc, a zenekar alapító hangtechnikusa hunyt el. (Forrás: Wikipédia)
A Metropol együttes fél évszázada, 1968-ban alakult Nagyváradon, és az erdélyi, valamint a romániai rockzene egyik meghatározó formációja lett. Az együttes történetét Józsa Erika írta meg.
Fél évszázada, 1968-ban alakult Nagyváradon a Metropol együttes, és rövid időn belül az erdélyi, valamint a romániai rockzene egyik meghatározó formációja lett.
A turizmus okozta környezetszennyezést próbálja megfékezni Koppenhága idegenforgalmi szervezete, amely kísérleti jelleggel július 15. és augusztus 21. között elindítja a CopenPay elnevezésű kezdeményezést.
Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok számára hirdet nyílt pályázatot az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. A kiírás a 2024/2025-ös tanévre szól népzene, néptánc és kézművesség kategóriákban.
Nyílik a szép, védett havasi gyopár, más nevén csillagvirág a Máramarosi-hegység Nemzeti Parkjában – közölte Facebook-oldalán a Romsilva állami erdészet.
A Metallica és a Scorpions slágereire tombolhatnak hétvégén a kézdivásárhelyi motoros fesztivál résztvevői, akiket július 12–14. között pálinkakóstolóval, babgulyással, különböző ügyességi versenyekkel várnak.
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba – számolt be róla kedden a Variety.com.
Utcazenével és -művészettel telnek meg Szatmárnémeti utcái és terei a hétvégén – közölték a szervezők.
Elefántok tapostak halálra egy spanyol turistát egy dél-afrikai vadrezervátumban, a férfi kiszállt az autójából és közel ment a csordához, hogy lefényképezze az állatokat.
Barcelonában lekergettek turistákat a teraszokról és vízipisztolyokkal támadtak rájuk a helyiek, azt követelve, hogy tűnjenek el a számos híres látványosságot kínáló spanyolországi városból.
Miközben a bukaresti delegáció nagy része hétfőn a Tarom pilótáinak tiltakozása miatt egy katonai repülőgéppel indult el a román fővárosból a július 9-11-ei NATO-csúcstalálkozóra, Klaus Iohannis államfő ezúttal sem engedett a luxusból.
A Brassóban született, az Amerikai Egyesült Államokban mikrobiológusként tevékenykedő Anca Şelariu múlt héten lépett ki több mint egy év után abból a texasi kapszulából, melyben a Mars életkörülményeit igyekeztek kitapasztalni.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)