Az új teret a botanikus kert japán kertje közelében hozták létre
Fotó: Jakab Mónika
Látássérült személyek számára kialakított teret nyitnak meg pénteken délelőtt a kolozsvári Alexandru Borza botanikus kertben. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) létesítményében ezentúl az érdeklődők megérinthetik a növényeket, illetve elolvashatják Braille-írással azok ismertetőjét.
2023. november 09., 17:312023. november 09., 17:31
A botanikus kert igazgatója szerint a látássérült személyek számára kialakított tér példátlan újdonság. Mihai Pușcaș rámutatott, a szóban forgó övezet területe nagyjából 150 négyzetméter. „Olyan növények kerülnek ide, amelyek tulajdonságai a látás mellett más érzékeket is megszólítanak: illóolajokat kiválasztó fajok, amelyeknek illata a szaglás által könnyen felismerhető, illetve olyan növények, amelyek érintéssel felismerhetők jellegzetes alakú leveleik, virágjuk alapján” – fogalmazott az egyetemi tanár.
„A BBTE továbbra is arra törekszik, hogy az egész közösség egyeteme legyen, ehhez az oktatási folyamat és a magas színvonalú kutatások mellett konkrét inklúziós eljárásokra is szükség van. Becsületbeli kötelességünknek tekintjük, hogy nyissunk a közösség minden tagja irányába, ezért is hoztunk létre egy teret a botanikus kert japán kertje közelében, amelyet a látássérült személyek igényeihez igazítottunk” – fejtette ki Daniel David egyetemi professzor, a BBTE rektora.
A 10:30-kor kezdődő megnyitón a BBTE rektora és rektorhelyettesei mellett jelen lesz a Romániai Vakok Szövetsége kolozsvári kirendeltségének elnöke, Florentin-Cristian Rădulescu is – olvasható az egyetem szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Újra megszervezik az élő lepkék kiállítását a kolozsvári Alexandru Borza botanikus kertben: szeptember 23. és október 8 között naponta 10-16 óra között 25 egzotikus lepkefaj egyedeit lehet megtekinteni.
Rekordszámú, több mint 232 ezer látogatója volt tavaly a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kertnek.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!