Mintegy hatvan szolgáltató várja hétvégén a házasulandókat a székelyudvarhelyi Rákóczi Sportcentrumban az Erdélyi Rendezvényszervezők Céhe hatodízben szervezendő esküvői kiállításán.
2015. január 20., 19:172015. január 20., 19:17
A szombat–vasárnapi rendezvényen ruha-, smink- és frizurabemutató és egy lánykérés is várja az érdeklődőket. Személyre szabott szolgáltatásokat kell nyújtani az ifjú pároknak reális áron, a lehető legjobb minőségben – vallják azok a vállalkozók, akik csatlakoztak az Erdélyi Rendezvényszervezők Céhéhez, és kedvezményeikkel jelen lesznek a hétvégi kiállításon.
Égei Csilla és Kusztura Szabolcs szervező elmondta, a térségben mintegy feleannyian házasodnak össze, mint amennyien nyolc-tíz évvel ezelőtt. Ennek ellenére igény mutatkozik arra, hogy a térségnek a nagyvárosiakkal azonos színvonalú szolgáltatói – vendéglátósok, borászok, szépségszakemberek, fotósok-videósok, dekoratőrök, ékszerészek, virágkötők, zenészek – kétnapos rendezvényen mutassák be újdonságaikat.
A kiállításra a környező megyékből is ellátogatnak az érdeklődők, összesen több mint ezren. Az idei kiállításon számos érdekesség várja a látogatókat: a szervezők arra törekedtek, hogy minden képviselt szolgáltatói ágazatot interaktívan mutassanak be. A szervezők azt is elárulták, egy hölgynek sorsfordító meglepetést tartogat a rendezvény, ugyanis barátja az expón kéri meg a kezét szombaton délután négykor.
Égei Csilla elmondta, vasárnap nem csupán klasszikus esküvői kontyokat és sminkeket láthat a közönség, hanem számos kevésbé szokványos, akár extrém kompozíciót is becsempésztek a bemutató anyagába. A szolgáltatók szombat este Barna László ceremóniamester és marketinges könyvbemutatóján, vasárnap „marketing-gyorstalpalón” vehetnek részt.
Mint Égei Csilla esküvőszervező kifejtette, a kiállítók egyre inkább törekszenek a megújulásra, a kínálatot azonban a párok igényei diktálják, igényes szolgáltató ugyanis nem erőlteti rá a saját akaratát az ügyfelére. A mostani lakodalmas divatra jellemző a nyugati trendek átvétele is, de sokan a századeleji szokások, stílusok újjáélesztésével teszik különlegessé a nagy napot. n Bálint Kinga Katalin
Esküvői expó Sepsiszentgyörgyön is
Esküvők és rendezvények kiállítását és vásárát tartják január 31-én Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Kereskedelmi Kamara és a Cyclamen Virágszalon együttműködésével. A kiállítás kinőtte az eddigi helyszínt, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermét, így az emeleti sportteremben is látogatható az expó.
A rendezők szerint mindig jönnek új szolgáltatók, új színfoltot, új terméket vagy szolgáltatást mutatnak be, hogy „a nagy nap” egyedi és emlékezetes legyen. És természetesen nemcsak esküvőkre gondolnak, hanem születésnapra, eljegyzésre, konfirmálásra vagy akár egy üzleti sikert megkoronázó összejövetelre, jótékonysági bálra vagy más jellegű rendezvényre is.
A parádé elmaradhatatlan, a tánc szintén. A fotósok, ékszerészek, rendezvényszervezők, cukrászatok, dekoratőrök, menyasszonyiruha-szalonok, éttermek, ajándéktárgy-készítők mellett kézműves mézeskalácsos, üvegfestő, koktélbár is jelen lesz – összesen több mint 40 cég.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!