Közös magyar szalagavató Marosvásárhelyen

Először szervezett közös szalagavatót Marosvásárhely immár három színmagyar középiskolája: a Bolyai Farkas Gimnázium, a ’89-es fordulat után újjászülető Református Kollégium és az ősszel újraalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium. 

Szucher Ervin

2015. január 18., 18:482015. január 18., 18:48

A pénteki maturandusünnepély zsúfolásig megtöltötte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház széksorait. A város magyar oktatási intézményeiben 1990-től kezdve mindig nagy eseménynek számított a maturandus, mely ünnepnap és ballagási előzetes egyben. A tájainkon aránylag későn meghonosodott szokás Selmecbányáról származik az 1830-as évekből, ahol valétálás néven tartottak szalagavatót. A valete latin szó jelentése: éljetek boldogan.

Ünnepi köszöntőjében Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója a felnőtté válás törvényszerűségéről szólt, majd ennek jeleit mutatta be néhány mókás idézettel. „Lassan feltűnő, hogy egyre többen köszönnek neked csókolomot. A nyári vakáció három hónap helyett csak egy hétig tart. A számítógép előtt töltött időd nagyobb része tényleg munka lesz. A kistestvéred jobban ért a számítógéphez, mint te” – sorolta az intézményvezető, mosolyt fakasztva a diákok arcára.

Komolyra fordítva a szót, Bálint elmondta, ő biztos abban, hogy a közelgő búcsúzás fáj is egy kicsit, mert láthatatlan szálak kötnek az iskolához minden diákot. „Tudod, hogy valami kis lelki kisugárzás és élmény naponta leszakad belőled, otthagyod az iskolában. Később, mondjuk, olyan tíz éven belül tapasztalni fogod, hogy ezekből alakulnak ki az emlékek, ezekben él majd tovább benned az iskola, ezekből fejlődnek ki az igazi barátságok” – mondta. Az Erdély legjobb magyar középiskolájának kikiáltott Bolyai igazgatója emlékeztetni kívánta a nagykorúsodókat, hogy maguknak tanulnak, és ezzel építik a jövőt, a felnőttéletet.

„Ezen szalagok feltűzésével bennetek is tudatosulnia kell annak, hogy már tényleg csak pár hónap van hátra, és itt a ballagás, az érettségi, és bár furcsa, de végérvényesen felnőttek lesztek” – hívta fel a végzősök figyelmét Benedek Zsolt. A Református Kollégium igazgatója arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan gyönyörködjenek gyermekeikben, sőt akár meg is hatódhatnak egy kicsit a szalagtűzés közben.

A jelképként értelmezett szalagról szólva Benedek úgy vélte: felfogható egyfajta kitüntetésnek is, amire viselője méltán lehet büszke, hiszen túl van egy bizonyos korszakon és feladathalmazon. „De a szalagnak két szára van – hangsúlyozta a kollégium igazgatója. – Ez azt a kettősséget is mutatja, hogy valami véget ér lassan, és valami új kezdődik. Új kihívások, új lehetőségek előtt álltok. Ezt a reményt is jelképezi a szalag. De talán a legfontosabb, hogy ezt a szalagot ebben a közösségben kapjátok meg”.

„Gólyaként” köszöntötte saját diákjait Tamási Zsolt, a 2014-ben újraalakult Római Katolikus Gimnázium igazgatója. „Egyedi ez a szalagavató azért is, mert a Római Katolikus Gimnázium évtizedek óta nem köszöntötte végzőseit. Bízok benne, hogy ami most számotokra egyedi alkalom, az az iskolának nem egyedi lesz, csupán az újrakezdés utáni első alkalom” – adott hangot reményének az 1948-ban államosított felekezeti iskola jogutódjának vezetője.

Tamási azért is büszke diákjaira, mert az egykori II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nemzedékek sorát indította útjára, és ezt a sort a néhány hónap múlva végző tizenkettedikesek folytatják. „Talán még nem érzitek át teljesen ennek a jelentőségét, de történelmi feladatot teljesítetek. Ti vagytok a híd a felszámolásra ítélt múlt és a reménybe vetett jövő között” – mondta a hosszas huzavona és nehezen megszületett politikai alku következtében újjáindított tanintézmény igazgatója.

Az ünnepi beszédeket és a kötelező bécsi keringőt követően bemutatkozott a három magyar iskola valamennyi végzős osztálya. A rendkívül szellemes bemutatkozókat a szalagok feltűzése követte, amely ezúttal is az osztályfőnökök feladata volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit