2018-ban a Kolozsvári Magyar Napokon is fellépett a Metropol együttes
Fotó: Kolozsvári Magyar Napok
Emlékkoncerttel tisztelegnek Ráduly Béla, a Metropol erdélyi rockegyüttes egykori dobosa előtt halálának harmincadik évfordulóján Nagyváradon.
2024. december 18., 16:382024. december 18., 16:38
Virányi Attila, a Metropol basszusgitáros-énekese szerdán a Krónikát arról tájékoztatta, hogy a Ráduly Béla-emlékkoncertet december 21-én, szombaton 19 órától tartják a Nagyváradi Állami Filharmónia, Enescu-Bartók termében.
A nagyváradi koncerten a Metropol Group (Virányi Attila, Dobos József, Orbán Andás, Szász Ferenc, Trendler József) mellett fellép a Modul Group (Szász Ferenc, Pap Sanyi,Horgos Putyu, Ungur Jóska „Cseplin”, Boros István), valamint Traian Cosma.
A Metropol (vagy Metropol Group) egy erdélyi magyar rockegyüttes, mely 1968-ban alakult Nagyváradon. Virányi Attila 1979-ben megpróbálkozott több külföldi turné megszervezésével, de a romániai koncertiroda nem adott engedélyt a fellépésekre, így csak hangszereik érkeztek meg a drezdai fesztiválra. Az 1994-ben elhunyt Ráduly Béla emlékére 1996-ban rendeztek először emlékkoncertet a váradi teátrumban. Azóta jubileumi alkalmakra többször összeálltak. 2018–2020 között újabb tagok csatlakoztak az égi Metropolhoz: 2018 novemberében Mátza Gyula szövegíró, 2019 januárjában Trifán László hunyt el, míg 2020 decemberében Mátza Gyula testvére, Mátza Ferenc, a zenekar alapító hangtechnikusa hunyt el. (Wikipédia)
A ChatGPT, a legismertebb generatív mesterséges intelligencia (AI) platformot több százezer felhasználója ingyenes keresőként használhatja, és ezzel közvetlen versenybe száll a Google-lal.
A karácsony elengedhetetlen tartozéka a díszbe borított fenyőfa, melyet sokan már december közepén felállítanak, így hangolódva az egyik legszebb ünnepre. A karácsonyfa ízléses díszítéséről Czimbalmos Emília szín- és stílustanácsadóval beszélgettünk.
A szlovák konyhaművészet hagyományos étele a demikát – juhtúrós krémleves –, Ízek a világ körül sorozatunk harmadik részében ez a különlegesség kerül terítékre.
Erdélyben és a Székelyföldön is megnyitja a képzelet határait a gyermekek és családjaik előtt a Sárkánytűzküldetés című mesekönyv.
Egyre több európai ember mond le az okostelefonokról, mivel úgy érzik, „elérték a digitális telítettséget”. Az internet-hozzáféréssel nem rendelkező telefonok értékesítése meredeken emelkedett Európában.
Szerda este leállt a Meta internetes szolgáltató számos közösségi alkalmazása, köztük a Facebook, a Messenger és az Instagram kép- és videómegosztó platform.
A brassói Grigore Moisil Informatikai Főgimnázium romántanárnője nyerte meg az idei gyorsolvasó-világbajnokságot.
A munkaügyi minisztérium és az Országos Statisztikai Intézet (INS) három új szakmát vezetett be a romániai foglalkozások osztályozásába (COR).
Operett melódiák és karácsonyi dalok csendülnek fel a napokban a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában, akik többek között erdélyi, székelyföldi, szilágysági, partiumi városokban lépnek fel.
Csillag az égen címmel népzenei albumot készített a Bagossy Brothers Company. A zenekar 2025. március 8-án az MVM Dome-ban ad különleges koncertet.
szóljon hozzá!