Izsáki ügy: egyezség született a kártérítésről

Egyezség született a nem vagyoni kártérítés összegéről az izsáki rendőrőrsön bántalmazott és elhunyt szatmárnémeti Bara József egyenesági hozzátartozói,valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság között.

MTI

2013. október 03., 16:532013. október 03., 16:53

A rendőr-főkapitányság csütörtöki közleménye szerint a megegyezés kiterjed arra is, hogy a Magyar György ügyvéd által képviselt nem egyenesági hozzátartozó esetében a rendőrség vállalja egy független orvosszakértői vizsgálat költségét. Az indoklás szerint a vizsgálatra annak megállapítása érdekében van szükség, hogy a nem egyenesági hozzátartozót Bara József halálának következtében érte-e olyan személyiségi jogi sérelem, amely megalapozza nem vagyoni kártérítés megfizetését.

A rendőrség nem közölte az egyenesági hozzátartozókkal megkötött, nem vagyoni kártérítés összegét. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden azt közölte, hogy vádat emeltek az izsáki rendőrősön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség szerint az első- és a másodrendű vádlott április 8-án 17 óra körül Orgoványon intézkedett a sértettel szemben, mert olyan bejelentés érkezett az izsáki rendőrőrsre, hogy Bara József egy lopás elkövetője lehet. A sértettet előállították, hátrabilincselték a kezét, és nem sokkal 18 óra előtt az őrsre szállították. Ezután a másodrendű vádlott által is használt irodában egy székre ültették a férfit, és vallatni kezdték. Az első- és másodrendű vádlott mintegy 2 órán át felváltva és együtt is nagy erővel bántalmazta a sértettet azért, hogy a bűncselekményről vallomást tegyen, annak elkövetését ismerje be.

Nem sokkal 20 óra előtt a sértett rosszul lett, elájult, és a vádlottak már hiába hívtak mentőt, hiába kísérelték meg az újraélesztést, a kiérkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az ügyészség az első- és a másodrendű vádlott mellett két másik rendőr ellen is vádat emelt az év első hónapjaiban négy másik, a rendőrségre előállított ember sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen