2013. március 21., 08:112013. március 21., 08:11
A programban egy sepsiszentgyörgyi és egy erdővidéki csapat vett részt. Sepsiszentgyörgyön három hónap alatt tizenegy rendezvényt szerveztek, többek között szimfonikus koncertet, csillagászati napot, mesedélutánt, szavaló- és bowlingestet, jégkarnevált, folyamatosan keresték a támogatókat, képeslapot is árultak, így sikerült valamivel több mint 7300 lejt összegyűjteniük. Baróton kilenc programot szerveztek, ezzel 4600 lejt hoztak az ifjúsági alapba.
A projekt partnere idén is az OTP Bank Románia, amely vállalta, hogy a fiatalok által összegyűjtött pénzt megkétszerezi, így Sepsiszentgyörgyön az ifjúsági kezdeményező csoportok – a járulékos költségek levonása után – 10 ezer lejes alapra pályázhatnak, míg Baróton hétezer lejre. Oktatási-nevelési tevékenységeket támogatnak, a fiatalok szabadidős és sportprogramokra, kirándulásokra, hétvégi rendezvényekre kérhetnek pénzt, tájékoztatott Furus Levente, a HKA ügyvezető igazgatója.
A pályázatok leadási határideje március 29. Bereczki Kinga, a civil szervezet elnöke úgy véli, az ifjúsági kezdeményezések támogatása mellett az akció célja a közösségi élet felpezsdítése, ráirányítja a figyelmet a fiatalokra, ugyanakkor az önkéntesek tapasztalatot szereznek. A legnehezebb a szponzorkeresés, könnyebben megszerveztek egy jégkarnevált, mint hogy meggyőzzenek egy vállalkozót, támogassa az ügyüket.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.