Fotó: Kocsis B. János
Tizenhat romániai és magyarországi fogat nevezett be az 5. Országos és nemzetközi kettesfogathajtó versenyre, amelyet június 16-18. között szervez meg az oltszemi fogathajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Romániai Lovas Szövetség és az AgroSic Közösségek Közti Társulás.
2023. június 15., 12:042023. június 15., 12:04
A rendezvény egyik újdonsága, hogy bemutatják Háromszék lovas térképét is – közölte Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája.
„Az elmúlt évek színvonalas versenyeinek köszönhetően ma már Oltszem, és Bodok község meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi fogathajtásban.
mely nagyban meghatározza a székelyföldi lovassport fejlődését és jövőjét” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Fodor István, Bodok község polgármestere az esemény kapcsán elmondta, tizenhárom romániai és három magyarországi fogat vesz részt az idei díj-, akadály- és maratonhajtó versenyen. A megmérettetésnek ez alkalommal is nagy a tétje, hiszen ez a világbajnokságra belépőt biztosító háromcsillagos pontszerző verseny.
A háromnapos rendezvény június 16-án, pénteken 11 órakor díjhajtással és bemutatóval kezdődik. Szombaton 10:30-kor a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorett csoportja lép fel, 11:30-kor kezdődik a pályaismertető, 12 órakor pedig a maratonhajtás. A verseny mellett tartalmas programok várják az érdeklődőket.
Fotó: Kocsis B. János
Ugyancsak szombaton 15-20 óra között az árkosi Barabás Lovarda pónilovaglást biztosít a gyerekeknek, 15-16 óra között lesz hangszersimogató – zenés foglalkozás, 15-17 óra között kézműves foglalkozás: mézeskalács-díszítés, tojáspatkolás.
A folytatásban, 17 órától fellép a Fenyőcske Néptáncegyüttes, 17:50-kor pedig a Sepsibodoki Református Kamarakórus. A Csajod zenekar 20 órától, a Nagy Feró és a Beatrice 21:15-től koncertezik.
Vasárnap 11 órakor akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd 15 órától a díjátadás veszi kezdetét. 16 órától zenél a Barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegyesület, 17-19 óra között az érdeklődők kipróbálhatják a lovaskocsizást, 18 órakor az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület bemutatót tart. Az eseményt 19 órakor a Vagabond, 20 órakor pedig a miskolci Rock Planet zenekar koncertje zárja.
A rendezvény alatt állandó programként Kalandsziget várja a kicsiket, a felnőtteket pedig kézműves vásár és bemutatók, illetve lacikonyha.
A látványos lovasbemutatókról is szól a Székely Vágta amik idén is szerves részét képezték a programnak. A kassai lovasíjászok, a győri ördöglovasok és Pászka Lehel bemutatói mindent nyújtottak, amit csak egy lószerető ember kívánhat.
Visszakapja régi fényét a háromszéki Oltszemen található, neoklasszicista stílusban épült műemlék, a Mikó-kastély, amelyet az Országos Helyreállítási Alapból újítanak fel
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!