Hánynia kell: élesen bírálta Richard Dreyfuss az Oscar-díj elnyerésének feltételéül szabott új szabályokat

•  Fotó: 95th Oscars

Fotó: 95th Oscars

Hangosan bírálta az Oscar-díj elnyerésének feltételéül szabott új „diverzitás és inkluzivitás” szabályokat az ismert színész Richard Dreyfuss.

MTI

2023. május 07., 17:502023. május 07., 17:50

A színművész az amerikai közszolgálati televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy a filmipar művészet, amellett, hogy persze üzlet és pénzt hoz. Neki pedig, mint művésznek senki ne írja elő azt, hogy be kell hódolnia a moralitás épp uralkodó eszméje előtt.

Richard Dreyfuss, aki többi között a Cápa, és a Harmadik típusú találkozások főszereplőjeként szerzett világhírt, kijelentette, hogy

az Amerikai Filmakadémia által hozott előírások elfojtják a kreativitást és kiölik a kockázatot.

Úgy vélte, nem lehet szabályokkal előírni azt, hogy „ne kockáztassuk bizonyos emberek érzéseinek megsértését”. Hozzátette, hogy

véleménye szerint a társadalom egyetlen csoportja sem részesülhet különleges eljárásban.

„Hagyni kell, hogy az élet, élet legyen” – fogalmazott a színész.

A filmkészítők számára sokszínűséget és befogadást előíró iránymutatást Richard Dreyfuss apáskodónak és meggondolatlannak nevezte, ami

az embereket gyereknek tekinti, és amitől neki, művészként „hánynia kell”.

Az Oscar-díjat odaítélő Amerikai Filmakadémia 2024-től érvényes iránymutatása szerint a jövőben csak olyan alkotás nyerheti el a legjobb filmért járó elismerést, amelynek színészi gárdájában, vagy stábjában bizonyos arányban szerepet kapnak alulreprezentált faji és etnikai csoportok.

korábban írtuk

Tendenciák az Oscar-díjazásban: tudatosan arra törekszenek, hogy felülbírálják saját történelmüket
Tendenciák az Oscar-díjazásban: tudatosan arra törekszenek, hogy felülbírálják saját történelmüket

A külföldi filmekre való nyitottság, egyes alkotások méltánytalanul való teljes mellőzése, mások túldíjazása jellemezte az idei Oscart. Az Amerikai Filmakadémia jelenlegi díjazási tendenciáiról beszélgettünk Farkas Boglárka filmkritikussal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába