Hagyományos farsangi mulatság Sztánán

•  Fotó: fotó: Pásztor Krisztina/maszol.ro

Fotó: fotó: Pásztor Krisztina/maszol.ro

Lovas felvonulást követően égették el máglyán a sztánai farsang szalmabábuját szombaton a kalotaszegi falu központjában.

Hírösszefoglaló

2015. február 01., 18:292015. február 01., 18:29

Háromnapos farsangi mulatság várta az érdeklődőket a településen, a hagyományos rendezvénysorozat védnöke ezúttal Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt.

A falu farsangi mulatságainak sorozatát Kós Károly építész, író és grafikus indította 101 évvel ezelőtt, és Móricz Zsigmondot is egy sztánai farsang ihlette a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regénye megírására.

Fazekas Sándor Kós Károly szavait idézve köszöntötte a nyitóünnepség részvevőit a falu kultúrotthonában, megállapítva, hogy a parányi kalotaszegi faluban nemcsak a lelkekben és a szívekben történt meg az újjáéledés, hanem a templom, az iskola, a református közösségi ház és a kúria is megújult, sok a szép ház a településen.

„Nem mondhatunk le egyetlen magyar faluról sem, legyen az a magyar világ bármelyik szegletében. Tartanunk kell a kapcsolatot, közelebb kell kerülnünk a közösséghez és a természethez\" - jelentette ki a miniszter. Fazekas Sándor azt is fontosnak tartotta, hogy a megújuló közösségekben inspiráló szellemi élet legyen.

A hagyományok újraélesztése óta tizenötödször megszervezett sztánai farsang nemcsak mulatság, hanem kulturális rendezvénysorozat is, amely évről évre több száz vendéget vonz az alig 120 lelket számláló faluba. A sztánai vasútállomáson pénteken zenekarral várták a Kolozsvárról vonattal érkező vendégeket.

A rendezvénysorozat programjában színházi és táncelőadások, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók is szerepeltek. A sztánai farsang idején csoportos látogatásokat szerveztek a Kós Károly tervezte sztánai lakóházába, a magántulajdonban levő Varjúvárba. A táncház és a könnyűzene kedvelői más-más helyszínen mulathatták át az éjszakákat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit