Börtönben tettek látogatást marosvásárhelyi iskolások – az Unirea Főgimnázium harminc diákjának nyílt alkalma idén először, hogy elítéltekkel találkozzon a helyi büntetés-végrehajtó intézetben.
2015. január 19., 19:132015. január 19., 19:13
A kiskorúak által elkövetett bűncselekmények előfordulási arányának visszaszorítása egyike a rendőrség legfontosabb feladatainak. Az új, az ismeretlen iránti kíváncsiság, de gyakran a „kivagyiság” is a bűnözés útjára juttathatja a fiatalokat, akik nincsenek kellőképpen felkészülve arra, hogy megtalálják a törvényes és törvénytelen cselekedetek közötti olykor igen vékony és sérülékeny vonalat.
A rendőrség bűnmegelőző osztálya igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy különböző rendezvények és akciók keretében felkészítse az ifjúságot a rá leselkedő veszélyekre, felvértezze azokkal az ismeretekkel, amelyek segítségével elkerülheti, hogy akár akaratlanul is a bűnözés útjára lépjen.
A Maros megyei rendőrség bűnmegelőző osztálya a helyi büntetés-végrehajtó intézettel közösen 2011 óta rendszeresítette az alkalmakat, amelyek keretében a megye diákjai börtönbüntetésüket töltő fiatalokkal találkoznak. A találkozók során kötetlen beszélgetés alakul ki a fogvatartottak és az iskolások között: előbbiek elmondják, miként váltak bűnözőkké.
A közvetlen tapasztalás igen hasznosnak bizonyul, ezért a szervezők folytatják a találkozók szervezését a 2014-15-ös tanév folyamán is. Az Unirea Főgimnázium 30 diákja a megyei rendőr-főkapitányság székhelyén a börtönből áthozott fiatal fogvatartottakkal beszégethetett.
Szó esett a fiatalkori bűnözés tárgykörében az erőszakos cselekményekről, a bűnvádi felelősségről, a bűncselekmény elkövetésének szakaszairól, az áldozattá válás ismérveiről. A diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy megtudják, milyen egy fiatal élete a rácsok mögött, mit tapasztal az egyén, miután elveszti szabadságát.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!