Nemcsak az új elnök, de felesége sem felel meg a politikai közhelyeknek – Carmen Johannis ugyanis egyelőre nem követte Bukarestbe államfővé választott férjét.
2014. november 18., 19:022014. november 18., 19:02
Az elnökválasztás második fordulójának másnapján a szerény, keresetlen stílusban megszólaló angoltanárnő ugyanúgy indult munkahelyére, a nagyszebeni Gheorghe Lazăr Gimnáziumba, mint eddig minden nap – igaz, most tévéstábok kísérték.
Első nyilatkozatában arról beszélt, hogy akárcsak eddig, az államfő feleségeként is igyekszik a legjobban teljesíteni. Amikor megkérdezték tőle, miért indult ezen a különleges napon is dolgozni, azt felelte, hogy még nem állapodtak meg a férjével, mikor megy Bukarestbe. Arra a kérdésre, hogy miként fogadta férje győzelmének a hírét, Carmen Johannis úgy felelt: nagy örömmel, és izgatottan.
„Azt mondtam diákjaimnak, a választási eredmény arra példa, hogy a józan ész, a szerénység és a jó szándék mindig győz” – fogalmazott Carmen Johannis. A választások másnapján diákjai sorfallal, tapsviharral és a Queen We Are The Champions című dalával fogadták az iskolában annak bizonyítékaként, hogy nemcsak ő szereti a munkáját, de őt is szeretik diákjai.
A Euronews által készített riport szerint az új first lady pragmatikus hozzáállása illeszkedik Johannis politikai stílusához – Carmen Johannist elegáns nőként, árnyalt egyéniségként jellemzik ismerősei.
Az 54 éves angoltanárnő és Johannis még egyetemista korukban ismerkedtek meg egy kiránduláson, és 25 éve házasok. Mindketten tanári oklevelet szereztek az egyetemen – Johannis fizikatanár –, és miután különböző Szeben megyei iskolákban tanítottak, a két nagyszebeni, egymással rivalizáló gimnáziumban oktattak: a Samuel Brukenthal, illetve a Gheorghe Lazăr Gimnáziumban.
Mint az államelnök mondta, feleségének köszönhető, hogy annak idején nem követte családját a németországi emigrációba. „Mellettem lesz, megjelenik a nagyközönség előtt, first lady lesz! Nagyon jól tudja, hogy mikor kell megjelennie a nyilvánosság előtt, és higgyék el, nagyszerűen tudja csinálni\" – mondta Románia új államelnöke. Johannis vagyonnyilatkozata szerint a first lady tavaly havonta átlagosan 2200 lejt keresett munkahelyén.
Klaus Johannis önéletrajzát mutatják be a bukaresti könyvvásáron
Klaus Johannis Lépésről lépésre című önéletrajzi könyvét mutatják be szerda délután Bukarestben a Gaudeamus nemzetközi könyvvásáron. A Curtea Veche Publishing kiadónál napvilágot látott kötet bemutatóján az új államfő is jelen lesz és dedikál. A 200 oldalas kiadványban Klaus Johannis a kulisszák mögötti történéseket, valamint közéleti szereplésének kevésbé ismert epizódjait is bemutatja. Ír gyerek- és kamaszkoráról, húgáról, feleségéről, kolozsvári egyetemista éveiről, karrierje kezdeteiről.
„Azért írtam személyes dolgaimról is, hogy kielégítsem az emberek kíváncsiságát. Olyan történésekről, találkozókról, emlékekről számolok be, amelyek az életemet alakító tényezőkről tanúskodnak, ugyanakkor szót ejtek arról is, mit tekintek értéknek\" – írta az új államfő közleményében a kötetről. A Lépésről lépésre a kiadó honlapján, valamint a könyvvásáron is megvásárolható.
Aszpirin, orrcsepp, allergia elleni tabletták, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, hasmenés elleni készítmény – csak néhány azon gyógyszerek közül, amelyek nagyon kevés csomagból hiányoznak, ha nyaralni indul a család. De nem árt résen lenni.
A Romsilva erdőgazdálkodási vállalat lenyűgöző felfedezésről számolt be a napokban: egy Észak-Amerikában őshonos mamutfenyő (Sequoia) nőtt és fejlődött ki teljesen egyedül, természetes környezetben a Szemenik–Krassói-szurdok Nemzeti Park területén.
A Tisztelgés – Illés 60 című est lesz a gyergyószentmiklósi Egyfeszt Összművészeti Fesztivál idei kiadásának egyik kiemelkedő produkciója, amely a szervezők szerint kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
szóljon hozzá!