A Szent György Napok fellépőit még nem hozzák nyilvánosságra, de már kialakult a koncertprogram struktúrája, négy erdélyi zenekarral is szerződést kötnek – jelentette be Antal Árpád.
2015. január 22., 19:532015. január 22., 19:53
Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a szabadtéri koncert-hétvégén, május 1–3. között helyi fellépők indítják a bulit. Pénteken és szombaton délután hat órától öt-öt fellépő szórakoztatja a közönséget, vasárnap pedig három, és korábban lesz a tűzijáték, ha a polgárok is támogatják. Az elöljáró úgy fogalmazott, az eddig véleményt nyilvánítók többsége a tűzijáték mellett foglalt állást.
Pénteken és szombaton két-két erdélyi bandának biztosítanak nagyszínpadi fellépési lehetőséget, de a múzeumkerti koncertekre és utcazenei produkciókra is várják a közvetlen ajánlatokat, melyeket január 31-éig nyújthatnak be a zenekarok. Olyan erdélyi együttesek jelentkezését várják, amelyek legalább egy éve működnek és élő zenét játszanak.
A programajánlatokat egy öttagú bizottság bírálja el, figyelembe véve a képviselt zenei stílust, a zenekar ismertségét és elismertségét. A Szent György téri színpad helyén gyerekváros épül, az itt zajló gyerekfoglalkozásokat a katrosai Székölykök Fesztivál szervezője vezeti. A múzeumkertben tematikus koncertnapok lesznek, blues, dzsessz és világzenei produkciók mutatkoznak be.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.
szóljon hozzá!