Erdélyi turnén lépnek fel a Budapesti Operettszínház művészei – az Oszvald Marika, Peller Károly és Dancs Annamari közreműködésével sorra kerülő, Cintányéros cudar világ című produkciót több helyszínen is láthatja a közönség a napokban.
2014. március 24., 18:592014. március 24., 18:59
Mivel az előadók többnyire szubrett és táncos-komikus szerepkörben jeleskednek, vidám és táncbetétekben gazdag műsorra számíthat a közönség. A Jászai Mari-díjas Oszvald Marika tette népszerűvé az akrobatikus táncot az operettekben. Lassan 40 éve hányja a cigánykereket, ma is lemegy spárgába, szaltózik. 1972-től napjainkig a Budapesti Operettszínház elismert tagja. Azóta eljátszotta az operettirodalom valamennyi szubrett-szerepét.
A sepsiszentgyörgyi Dancs Annamarit karrierje már kilencéves korában elkezdődött, a Székely Mikó Kollégium Népi Együttesének szólistájaként beutazta a Kárpát-medencét. A Kolozsvári Zeneakadémia operaénekesi szakán szerzett diplomát, és felfelé ívelő könnyűzenei pályafutása mellett – amelyet külföldi turnék, nagylemezek, videoklipek, számtalan fellépés és az Aranyszarvas Fesztivál népszerűségi díja fémjelzett – komolyzenei karrierjét is építette. 2010-től a Budapesti Operetszínház tagja.
„Úgy érzem, minden áldozatot megért az elmúlt több mint három év munkája. Szerencsés vagyok, mert Erdélyből továbbra is hatalmas támogatást kapok a közönség részéről, örülök, hogy nagy érdeklődés övezi ezt a turnét is. Számomra a nagy tét Sepsiszentgyörgy, itt drukkolok a legjobban, pedig a nézőtéren csupa ismerős arcok ülnek, de bizonyítani mindig itt akarok a legjobban\" – nyilatkozta az énekesnő.
Peller Károly már több szerepet alakított német nyelven a bécsi Volksoper vendégszólistájaként, és keresztül-kasul turnézta a fél világ zenés színpadait is. Az oprettszínház művészei hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalotában lépnek fel, kedden 17 és 20 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, szerdán 19 órától a brassói Filharmónia Patria termében, csütörtökön 19 órától a kolozsvári Diákművelődési Házban, Szatmárnémetiben pénteken 19 órától a Városi Filharmóniában, és szombaton 19 órától a nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók-termében látható-hallható az előadás.
Mivel az előadók többnyire szubrett- és táncos-komikus szerepkörben jeleskednek, vidám dal- és táncbetétekben igen gazdag műsorra számíthat a közönség.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!