Emeli Sandé skót énekesnő megdöntötte a Beatles rekordját

A Beatles által tartott csaknem félévszázados rekordot döntött meg Emeli Sandé. A skót soul és r&b énekesnő Our Version of Events című, tavaly februárban megjelent debütlemeze immár 63. hete tartózkodik a brit Top 10 albumlistán.

MTI

2013. április 29., 12:492013. április 29., 12:49

A csúcsot eddig a Beatles tartotta az első lemezesek között, miután bemutatkozó stúdióalbuma, a Please Please Me 1963-1964-ben összesen 62 héten át tanyázott a tízes brit toplistán.

\"Meglehetősen szürreális számomra még az is, ha nevem egy mondatban szerepel a Beatlesével. Ha egy lemez ilyen sokáig az élbolyban tud maradni, az azt jelenti, hogy az emberek szorosan kapcsolódnak hozzá, ezért örömteli nekem ez a rekord\" - idézte Emeli Sandé reagálását az Independent című lap online kiadása.

A 26 éves dalszerző-énekes Our Version of Events című lemezéből (kiadó: Universal Music), amely tíz héten át vezette a brit albumlistát, csak az Egyesült Királyságban eddig 1,82 millió példányt adtak el. Emeli Sandé tavaly a londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén is fellépett, és két kategóriában - legjobb brit női előadó, legjobb album - díjazták a Brit Awards zenei gálán. Bemutatkozó lemezéről három dal - Read All About It, Next to Me, Beneath Your Beautiful - a brit kislemezek listáján is felkúszott az élre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Színes programok az egész családnak a Kolozsvári Majálison

Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.

Színes programok az egész családnak a Kolozsvári Majálison
2025. május 28., szerda

Jazzdallamokkal kezdődik a nyár Kolozsváron

Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.

Jazzdallamokkal kezdődik a nyár Kolozsváron
2025. május 26., hétfő

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában

Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában
2025. május 25., vasárnap

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról

Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról
2025. május 24., szombat

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden

A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden
2025. május 24., szombat

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán

Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán
2025. május 23., péntek

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island

Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island
2025. május 23., péntek

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe

A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe
2025. május 23., péntek

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt
2025. május 22., csütörtök

Budapesten és Bukarestben is koncertezik a Metallica

Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.

Budapesten és Bukarestben is koncertezik a Metallica