Elhunyt Lou Reed amerikai énekes, dalszerző, szövegíró, fotós, a legendás Velvet Underground együttes alapítója - jelentette honlapján a Rolling Stone amerikai zenei magazin.
2013. október 28., 16:252013. október 28., 16:25
A 71 éves muzsikus vasárnap New Yorkban hunyt el, Reed korábban súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Felesége, Laurie Anderson június elején arról számolt be egy interjúban, hogy férje májátültetésen esett át. A rocklegenda New Yorkban született 1942. március 2-án egy könyvelő és egy volt szépségkirálynő gyermekeként. A rock and roll bűvöletében élő, lázadó kamaszt szülei 17 évesen sokkterápiára küldték, hogy hangulatváltozásaiból és \"devianciáiból\" kigyógyítsák, de a kezelés nem járt eredménnyel. Az egyetemen filozófiát és irodalmat tanult, önálló rádióműsora is volt. Még az egyetemen megalapította első együttesét, kreatív írással foglalkozott, novellái jelentek meg. 1964-ben egy lemezkiadónál lett dalszerző. Munkája hozta össze a klasszikus zenei képzettségű, elektromos brácsán és billentyűs hangszereken játszó John Cale-lel, együtt hangszerelték meg Reed Heroin című dalát. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Sterling Morrison gitáros, majd Maureen Tucker dobos.
A Velvet Underground névre keresztelt formáció 1966-ban, a \"pop-art pápa\", Andy Warhol bábáskodásával jött létre. A szakmai és személyes viták gyorsan szétrobbantották az együttest, amelyhez hatását tekintve a hatvanas években csak a Beatles volt fogható. Reed zenéjét a nem túl nagy hangterjedelem, néhány akkord és szinte \"beszélgetős\" ének jellemzi. Lou Reed a nyolcvanas évek végén állt elő a New York című albummal, rajta a Dirty Boulevard című dallal, amely vezette a Billboard magazin modern rock slágerlistáját. Az elmúlt években a Killers és a Metallica zenekarral is együtt dolgozott; utóbbi, a Lulu című tavalyi anyag Reed és a Metallica rajongóit is rendkívül megosztotta. A sokoldalú Lou Reed nem csak rockzenész, az amerikai költészet egyik megújítójának tartják, írásait egyetemeken tanítják.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!