A város százhét éves villamosközlekedését ünnepelték fotókiállítással csütörtökön a nagyváradi városháza emeleti előcsarnokában.
2013. április 25., 17:262013. április 25., 17:26
A fényképek a kezdetektől napjainkig mutatják be a város emblematikus tömegközlekedési járművének történetét. A tárlat megnyitóján Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat igazgatója idézte fel a váradi kötöttpályás közlekedés legfontosabb dátumait. A 19. század végén előbb omnibuszok járták a város utcáit, majd gőzmozdonyok húzta szerelvények szállították az anyagot a gyárakba, 1896-tól pedig ezeken a kisvonatokon már emberek is utazhattak.
Az első villamos 1906. április 25-én indult el. Mint kiderült, a bihari megyeszékhely a világon az első húsz város között volt, ahol megindult a villamosközlekedés, ami az ipari forradalommal szorosan összefonódva a modern Várad megszületésében is nagy szerepet játszott. Ovidiu Mureșan alpolgármester elmondta: a villamos nemcsak Várad hagyományos büszkesége, hanem máig legnépszerűbb közszállítási járműve: felmérések szerint a tömegközlekedők 75 százaléka leginkább villamossal jár.
Csuzi István a kiállítás társszervezőinek munkáját is megköszönte, köztük Nagy Istvánét, aki a 2006-ban megjelent váradi villamostörténeti monográfia szerzőjeként nagyban hozzájárult a kiállítás megvalósításához, illetve Horváth Krisztiánnak, akinek internetes oldalát már lapunkban is bemutattuk. A kiállítás egy hétig lesz megtekinthető a városházán, onnan pedig a Moszkva kávézóba költözik, ahol május 10-én állítják ki a fotókat.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!