Noha számtalan csillagászati jelenség lesz megfigyelhető idén az égen, Romániában keveset láthatunk ezekből. A háromszéki amatőr csillagászok azonban készülnek a különböző megfigyelésekre.
2014. január 07., 19:312014. január 07., 19:31
Az egyik nemzetközi asztrooldal összeállítása szerint idén 101 nagyszerű csillagászati élményt fedezhetnek fel azok, akik érdeklődnek a téma iránt. Az év csillaghullással indult, igaz a felhős, ködös időjárás miatt nem volt követhető a jelenség, de augusztusban minden bizonnyal szabad szemmel is rengeteg hullócsillagot láthatunk majd.
Az intenzív csillaghullásra az előrejelzések szerint augusztus közepén kerül sor, de napra pontosan csak nem sokkal a meteorraj érkezése előtt lehet majd megállapítani a dátumot – magyarázzák a csillagászok. Szintén augusztusban vörös fényben lesz látható a Hold, mivel az égitest és a Föld közötti távolság jelentősen csökken, és kialakul a szuperhold.
Az idei égi jelenségekről Csere Misi amatőr csillagásszal és kezdő asztrofotóssal beszélgettünk. \"Január 14-én lehet számítani különleges jelenségre, amikor a Föld áthalad az Ison üstökös csóváján, amit a közelítéskor hagyott. Ennek következtében kialakulhat látványos csillaghullás, de még nem biztos\"– mondta az amatőr csillagász.
A Vega Csillagvizsgáló Egyesület idén is megrendezi a csillagászat napját tavasszal és ősszel is – minden érdeklődőt várnak, hogy profi távcsövekkel tekintsék meg a különböző égi objektumokat. A tervek szerint a Holdon kívül a Jupiter, a Mars és a Szaturnusz bolygót is megfigyelik.
Bár a Mars nem lesz megfelelő pozícióban, mégis meg lehet majd megfigyelni és kis szerencsével a felszíni formák is jól kivehetők lesznek. A csillagászok abban is reménykednek, hogy a PanStarrs üstökös a számítások szerint fényesedik és az is jól látható lesz. Háromszéken a Benedekmezőn található Vega Csillagvizsgálónál lehet eget kémlelni, a csillagászok csoportok bejelentkezését várják és különböző megfigyeléseket tartanak.
Bús Ildikó
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
szóljon hozzá!