Csíki gyerekek a Jégkorszak kapujában

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt gyerekek a Csíki Székely Múzeumban, ahol a Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című vándorkiállítását tekinthetik meg. 

Péter Beáta

2017. március 02., 16:162017. március 02., 16:16


A január végén megnyílt tárlatot mostanáig mintegy háromezer-ötszázan nézték meg, számos csoportos látogatás volt, s ezek többnyire igényelték Demény Enikő és Kádár Kincső múzeumpedagógusok tevékenységét. A foglalkozásokon a gyerekek játékos, interaktív módon tanulhatnak a történelemről és élményekben gazdagodnak.

„Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek már kíváncsian érkeznek, nem kell plusz időt töltsünk azzal, hogy felkeltsük az érdeklődésüket. Volt példa rá, hogy egy-egy gyerek azért látogatott meg bennünket, mert azt hallotta, hogy a Csíki Székely Múzeumban lakik egy mamut. Egy óvodás csoport pedig azért jött, hogy megkeresse a rénszarvast, amelyik a Mikulás szánját húzza” – részletezte Demény Enikő. Hozzátette, a kiállítás három teremben látható, az elsőben a jégkorszakok kialakulásának okait mutatják be, a másik két teremben pedig a jégkorszaki állatokkal és növényekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.


 

„Amikor az okokról beszélünk és próbáljuk megértetni, hogy földtörténeti szempontból mekkora időtartam, amíg a jégkorszakok kialakulnak, elég nehéz feladat lekötni a gyerekek figyelmét. Ezért ebben a teremben nagyon sok szemléltetőeszközt használunk: egy játék Naprendszer segítségével bemutatjuk a Föld keringési pályáját a Nap körül, és sokat mesélünk erről a folyamatról” – mondta a múzeumpedagógus. A beszélgetések és játékok korosztálytól függően változnak, az óvodásoknak a jégkorszakbeli időjárásról mesélnek, a nagyobb gyerekeknek pedig arról, hogy milyen nyomokat hagy maga után egy-egy lehűléses időszak.


Mivel ebben a teremben még nincsenek kitömött állatok, mindenki türelmetlenkedik, hogy mikor mehetnek át megnézni ezeket. A múzeumpedagógusok a kisebb gyerekeknek eljátsszák, hogy a két terem közötti átjáró a jégkorszak kapuja, ezzel érzékeltetik számukra, hogy mekkora időtávot járnak be, és pingvinekként kell áttotyogjanak a jégkorszakba, vagy éppen jégtábla-imitáción ugrálnak át. Demény Enikő szerint az utolsó két terem nagyon „hálás téma” mert a gyerekek ismerik ezeket az állatokat például a Jégkorszak című rajzfilmből is, ott nem nehéz lekötni a figyelmüket.


A korosztályuknak megfelelően feladatokat is kapnak: a nagyobbak maguk járják be a megoldásokért a termeket, a kisebbek kísérettel és segítséggel oldhatják meg a feladványokat. Ezeket kiértékelik, megbeszélik, és ennek kapcsán haladnak tovább a kiállítás bemutatásában a múzeumpedagógusok. A Jégkorszak című kiállítás április 1-jéig látogatható. A múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételi szándékot a 0745-113 003-as telefonszámon lehet jelezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 08., szombat

Jubileumi Diáknapokra készül a sok ezer egyetemistának második otthont kínáló KMDSZ

Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.

Jubileumi Diáknapokra készül a sok ezer egyetemistának második otthont kínáló KMDSZ
2025. február 07., péntek

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők

Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők
2025. február 07., péntek

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett

Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett
2025. február 07., péntek

Ízek a világ körül: borscs

Sok helyen már egytálételnek hívják, annyira gazdag és sűrű az orosz céklaleves, a borscs. Számos variációja létezik, általában a hozzávalók változtatásából adódóan, de az elkészítés módja, menete mondhatni ugyanaz.

Ízek a világ körül: borscs
Ízek a világ körül: borscs
2025. február 07., péntek

Ízek a világ körül: borscs

2025. február 02., vasárnap

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára

Hangulatok kaleidoszkópjaként határozza meg második, frissen megjelent nagylemezét A Csajod kolozsvári zenekar.

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára
2025. február 02., vasárnap

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón

Az álhírek és a félretájékoztatás egyre nagyobb problémát jelent az internet világában, ezért fontos, hogy a szülők segítsenek a gyerekeknek eligazodni a hírek és álhírek sűrűjében.

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón
2025. január 31., péntek

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival

A belga konyha előszeretettel használ az országra jellemző fekete sört a különböző ételek elkészítéséhez. Ízek a világ körül sorozatunk új részében sincs ez másként.

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival
2025. január 29., szerda

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)

A brassói Románia egyetlen állatkertje, ahol oroszlánfókák, fókák és pingvinek élnek.

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)
2025. január 28., kedd

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”

Christopher Walken amerikai filmszínész azt nyilatkozta: nincs mobiltelefonja, soha nem küldött e-mailt, és DVD-n nézi az új sorozatot, amelyben főszerepet játszik.

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”
2025. január 26., vasárnap

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm

Vörösmarty időtlen költeményének feldolgozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők a kedden megjelent, Csongor és Tünde című mesefilm előzetesén keresztül.

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm