Búcsúzik közönségétől a Heaven Street Seven zenekar

Augusztus elsején a Budapest Parkban tartandó koncertjén elbúcsúzik közönségétől a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Heaven Street Seven zenekar.

Gyergyai Csaba

2015. február 18., 19:462015. február 18., 19:46

 

Az emblematikus budapesti együttes frontembere, Szűcs Krisztián szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, az együttes „az elmúlt két évtizedben mindent megtett, amit lehetett”, és most úgy döntöttek, hogy megpihennek, felfüggesztik a zenekar működését.

Szűcs azt ígérte, a búcsúkoncertet megelőzően „ésszerű keretek között” bejárják húszéves karrierjük minden fontos helyszínét, így várhatóan egy vagy több erdélyi fellépésre is számíthatunk majd.

Az öttagú Heaven Street Seven a magyar popzenei pályán úttörő módon – mások számára is példát mutatva – ötvözi az angolszász gitárzenei hangzást sajátos magyar ízekkel. Első két lemezük (Tick Tock No Fear – 1995; Goal – 1997) még kizárólag angol nyelvű dalokat tartalmaz, az 1998-as Budapest Dolls című albumon azonban már négy magyar nyelvű szám is helyet kapott.

A zenekar 2000-ben jelentetett meg első ízben teljes egészében magyar nyelvű számokból álló dalcsokrot (Cukor), azóta pedig sorozatban szállította az albumonként két-három közismert slágert produkáló „anyanyelvű” albumokat (a zenekar legutóbbi sorlemeze a két éve megjelent Felkeltem a reggelt).

Szűcs Krisztiánék az elmúlt években nagy sikerrel koncerteztek a hazai klubokban és fesztiválokon, s több világsztárral – REM, Radiohead, Fun Lovin’ Criminals, Morrissey – is léptek fel egy színpadon, nyertek rangos hazai (Fonogram) és komoly nemzetközi díjat (European Breakthrough Award), valamint 2007-ben tizenöt állomásos európai turnén is részt vettek.

A zenekar töretlen népszerűsége mellett szakmai berkekben is kivívta az elismerést. Lovasi András, a Kiscsillag frontembere szerint Magyarországon „senkinek nincs annyi egyenletesen jól megírt lemeze és dala, mint a Heaven Street Sevennek”.

A csapat első számú dalszerzője, Szűcs Krisztián egyébként számos előadó számára írt dalokat, illetve olyan előadókkal, zenekarokkal és produkciókkal szerepelt, mint a Neo, Yonderboi, Péterfy Bori vagy a Budapest Bár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat